BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: európai tőzsdék

A gyenge évkezdet után felfelé korrigáltak kedden az európai tőzsdék, több mint 2 százalékot erősödött a német DAX index és a francia CAC-40. A kínai gazdaság lassulása miatti aggodalmak az év első kereskedési hetében 6-8 százalékkal küldték lejjebb az irányadó európai indexeket. Azok a problémák, amelyek miatt az év eleje óta keményebb eladásokat láthattunk, nem szűntek meg. Így a mostani erősödés elsősorban a nyomott árszinteknek és a profitrealizálásoknak tudható be. Az Allianz Global Investor elemzője szerint az elmúlt napokban látott eladási hullámnak köszönhetően most vonzóbb szintekre kerültek az európai tőzsdék. A német tőzsdén a negyedéves eredményeit publikáló SAP, valamint a Volkswagen haladt az élen. Jól teljesítettek az autógyártók, de a brit kiskereskedelmi cégek is erősödtek kedvező értékesítési adatoknak köszönhetően.


A nap vesztese: McDonald’s

Újabb támadások várhatnak a McDonald’sra Európában a szabályozó hatóságok felől, legutóbb ugyanis három olasz cég nyújtott be panaszt az uniós versenyjogi hatósághoz, mert szerintük a cég a franchise partnereivel jogszerűtlen szerződéses feltételeket próbál elfogadtatni. A McDonald’s a feltételezések szerint piaci erejét kihasználva a franchise partnereivel a piaci díjszabást akár tízszeresen is meghaladó bérleti díjakat próbál kifizettetni. Jogi szakértők szerint azonban még a mostani perek sem lesznek elegendők ahhoz, hogy bizonyítsák, a Mcdonald’s meghatározó pozícióval rendelkezik az európai gyorséttermek piacán, és hivatalosan is bizonyíthatja azt, hogy a vállalat a kereslet visszaesése nélkül tud árakat emelni. A részvények csak minimális emelkedést mutattak kedden, bár a tőkepiacokon az általános befektetői hangulat igen kedvező volt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.