BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felfüggesztették az Enefi-papírokat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap reggel felfüggesztette az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. (korábbi nevén: E-Star) tőzsdei részvényeit, az ezekhez kapcsolódó határidős kontraktusok, valamint a tőzsdére bevezetett E-Star 2016/C jelű, idén május végén lejáró kötvényei kereskedését, miután a kibocsátó megsértette a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó jogszabályi előírásokat. Azzal, hogy – mint arról lapunk beszámolt – az Enefi nem tette közzé a január 8-i rendkívüli közgyűlésének a határozatait, azok lényeges tartalmának összefoglalásával, a szavazatszám, szavazati arány megjelölésével a közgyűlést követő egy munkanapon belül. Az MNB kötelezte a céget, hogy egy munkanapon belül pótolja mulasztását, ha ezt megteszi, a jegybank haladéktalanul intézkedik az érintett értékpapírok tőzsdei kereskedésének visszaállításáról.

Lapunk értesülései szerint az Enefi felügyelő- és auditbizottság nélkül működik, miután a rendkívüli közgyűlés az öt-öt tagú, azonos összetételű testületeket a tulajdonosok – Soós Csaba elnök-vezérigazgató, illetve az OTP Alapkezelő (14,66 százalék), az Enefi-igazgatósági tag Komonczi Zsolthoz köthető CRH Invest Kft. (11,27 százalék), valamint az Allianz Alapkezelő (9,75 százalék) – közötti nézeteltérés miatt nem tudta megválasztani.

Az Enefi felfüggesztett közel 27,2 millió darab, egyenként 10 forint névértékű törzsrészvényei kedden 151 forinton zártak. A 100 ezer forint névértékű E-Star 2016/C, a

6 hónapos irányadó budapesti bankközi hitelkamatlábat (ez szerdán 1,35 százalék volt) 5 százalékponttal meghaladó kamatozású kötvényből 14 305 darab forog a parketten.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.