Pénz- és tőkepiac

A törökök segítik ki a magyarokat

Rába buszok helyett várhatóan török járművek szállítják majd az utasokat a budai Várban, a tendernyertes Orangewaysnek ugyanis nem sikerült tető alá hozni az üzletet a magyar gyártóval.

Még el sem kezdődött azoknak a Rába S 91-es, Euro 6-os motorokkal szerelt midibuszoknak a gyártása, amelyeknek május 1-jétől már utasokat kellene szállítaniuk a budai Várban – tudta meg a Világgazdaság. A pályázatot kiíró Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. és a nyertes Orangeways Hungary Kft. közötti szerződés szerint ugyanis az első öt busznak az április 30-át követő harminc napon belül forgalomba kell állnia. A 25 plusz – opcióval – további 10 busz gyártása viszont nem indult el. A Rába korábbi tájékoztatása szerint a szerződést megkötötték az Orangewaysszel, arra vártak, hogy partnerük is teljesítse az abban foglaltakat, és hogy megteremtődjenek a finanszírozási feltételek.

„Az Orangeways rendelkezik a forrással, amit a finanszírozó NHB Növekedési Bank Zrt. be is mutatott a BKK-nak” – mondta lapunknak Kovács Miklós, a családi tulajdonban lévő Orangeways-csoport vezérigazgatója. Kovács szerint az NHB egy típusengedélyt kért a Rábától, amelyet a cég nem adott át, ezért feneklett meg a projekt. A finaszírozás fedezeteként szolgáló Rába S91-es típusú autóbusznak rendelkeznie kell a végleges – nem köztes gyártási lépcsős – Rába S91-es típusú autóbuszra kiállított típusbizonyítvánnyal, amely garantálja az autóbuszok jövőbeli forgalomba helyezhetőséget, illetve a szolgáltatás megkezdését. Enélkül a hitelügylet nem megvalósítható.

A típusengedélyeket a Nemzeti Közlekedési Hatóság állítja ki, ahol arról tájékoztatták lapunkat, hogy az S91 típusú autóbusz típusbizonyítványának a jogosultja a Webasto-Hungária Kft. A jelenlegi érvényes típusbizonyítvány csak és kizárólag az Euro 6-os motort tartalmazza. A Rába ehhez a típusú buszhoz alvázat biztosít motorral, ehhez szintén rendelkezik típusbizonyítvánnyal, azonban ez a típusbizonyítvány csak egy köztes gyártási lépcsős járműről szól (nem is S91 a típusjele), tehát nem a végleges S91-es típusról.

Azt nem sikerült megtudnunk, hogy mi miatt nem lehetett tető alá hozni a Rába–Orangeways-projektet – lapunk megkeresésére ugyanis sem az NHB, sem a Rába nem reagált –, de ha az Orangeways nem szállítaná a buszokat, akkor a BKK lehívhatja a bankgaranciát, egy képlet alapján kiszámított bánatpénzt, amelyet nem szeretne elbukni az Orangeways. Így ezért ezek után az Orangeways egy olyan európai gyártót keresett, amely képes a pályázati kiírás szerinti tartalommal legyártani a járműveket. Úgy tudjuk, hogy az Orangeways a török Karsan buszokkal állna elő, amelyekből már egy tucat fut Budapesten. Ráadásul míg a Rába 18 hónap alatt szállította volna le a 25 buszt, a török gyártó hat hónap alatt kész lenne erre, és Kovács Miklós szerint a finanszírozó elfogadná fedezetül ezeket a buszokat. Az szinte biztos, hogy május 1-jére viszont nem érkeznek meg a járművek. Információink szerint az Orangeways és a BKK a típusváltás mellett a határidő módosításáról tárgyal, a döntés rövidesen megszülethet.

Saját bázist terveznek

Az Orangeways részben az új midibuszok, illetve a további mintegy harminc, a cég által üzemeltett busz karbantartására egy saját bázis kialakítását tervezi, és egy angol pénzügyi befektető bevonásával már meg is vásároltak egy egyhektáros területet Budapesten az M5-ös közelében lévő Nagykőrösi úton. A cég itt a saját járművei mellett külső megrendeléseket is kiszolgálna – mondta Kovács, akitől azt is megtudtuk, hogy a területen egy 750 négyzetméter alapterületű irodát és 3000 négyzetméter alapterületű műszaki bázist alakítanak ki. A tervek szerint a létesítményt szeptember végén adják át.

Rába Orangeways
Kapcsolódó cikkek