Délutánra megnyugodtak a befektetők
A hétvégi dohai találkozó kudarca számos eszközosztályban okozott jelentősebb mozgásokat hétfő reggel, az olaj zuhant, az arany emelkedett, a részvényeket adták, az állampapírok iránt pedig nőtt a kereslet. Késő délutánra viszont sokat javult a befektetői hangulat, a vezető nyugat-európai tőzsdék értéke már a pozitív tartományban tartózkodott. A magyar tőzsde viszont alulteljesítő volt, a BUX értéke 0,2 százalékot csökkent, több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett. Az összes nagypapírt adták a befektetők, a Richter árfolyama 0,1 százalékot csökkent, amiben a rubel gyengülése játszotta a legnagyobb szerepet. A Mol és az OTP árfolyama 0,2 százalékot, míg a Magyar Telekom árfolyama 0,6 százalékot esett.
Hétfőn délutánra a devizapiacon is megnyugodtak az aggódó befektetők, így a forint is erősödni kezdett a főbb devizákkal szemben. Ennek köszönhetően az euróval szembeni jegyzések 310,70 közelében tartózkodtak, a dollárral szembeni jegyzések 274,60 közelében jártak. A nyersanyagdevizák piacán is megnyugvást láttunk késő délután, az orosz rubel „már csak” 1,5 százalékos esésben volt a dollárral szemben a nap elején látott 3 százalék feletti mínuszt követően.


