Hiába volt jó hangulat pénteken a nyugat-európai részvénypiacokon, a magyar tőzsde eséssel zárt. A BUX értéke 1,1 százalékot csökkent, több mint 10 milliárd forintos forgalom mellett. Ez elsősorban az OTP gyenge teljesítményével volt magyarázható. A bankpapír árfolyama ugyanis több mint 2,7 százalékot esett azt követően, hogy a vállalat közzétette negyedéves beszámolóját. Nem használt a várakozásoktól messze elmaradó magyar GDP-adat sem az OTP szereplésének. A többi nagypapírt is adták a befektetők, a Mol árfolyama közel 0,1 százalékot, a Richteré 0,4 százalékot, míg a Magyar Telekomé 0,2 százalékot csökkent.
Az utóbbi hónapokban már-már úgy nézett ki, hogy nem tud kimozdulni a 310–315-ös sávból a forint az euróval szemben. Aztán amikor már senki sem gondolta volna, sikerült felfelé kitörnie az árfolyamnak, a héten átmenetileg 316 felett is járt a jegyzés, péntek délután pedig új, négy hónapos mélypontot ütött 316,50 közelében. A dollárral szembeni jegyzés 280 közelében járt, míg egy svájci frankért kicsivel több mint 286,5 forintot kértek a bankközi devizapiacon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.