BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedett az olajár

Csütörtök délelőtt még jó volt a hangulat a világ tőzsdéin, amit az olaj árfolyamának erősödésén túl az is támogatott, hogy a piacok kezdenek megbarátkozni egy esetleges kora nyári Fed-kamatemeléssel. Délutánra azonban elbizonytalanodtak a befektetők, az európai tőzsdék vegyes elmozdulásokat mutattak a magyar tőzsde zárásának időpontjában, míg az amerikai indexek kismértékű csökkenésnél tartottak. Az egyes szektorok közül az alapanyaggyártók teljesítettek a legjobban Európában az olaj árfolyamának emelkedésével párhuzamosan.

Pedig a délután folyamán érkezett egy jó makroadat is az USA-ból: a márciusi 1,9 százalékos növekedést követően áprilisban 3,4 százalékkal bővült a tartós cikkek megrendelése, ez jelentősen felülmúlta a 0,5 százalék körüli elemzői várakozásokat. A BUX mérsékelt eséssel zárt, a napot 0,2 százalékos csökkenéssel fejezte be, 26 657 ponton, az átlagosnál valamivel alacsonyabb, 7 milliárd forintos részvénypiaci forgalom mellett. A nagypapírok közül a Mol és az OTP esett, a két részvény 0,6, illetve 0,3 százalékkal került lejjebb. Eközben a Magyar Telekom és a Richter árfolyama emelkedni tudott, a távközlési cég részvényei 0,4 százalékkal, a gyógyszergyártó papírjai pedig 0,2 százalékkal meneteltek felfelé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.