Jól jártak azok a gazdák, akik kötöttek fagykár ellen biztosítást, több százmillió forintot fizetnek ki ugyanis a biztosítók az elmúlt napokban keletkezett fagykárokra. Az elmúlt hetekben két fagykáros nap volt, ezek közül az egyik a kelet-magyarországi régiót érintette, a másik a nyugati és a középső országrészt – mondják az Allianz szakértői. A biztosítóhoz eddig közel száz fagykáros bejelentés érkezett, és több tízmillió forintos kárigényre számítanak. A Generalihoz ennél is több kárbejelentés futott be, a kárigények értéke pedig meghaladja a 350 millió forintot. A piacon rajtuk kívül még két szereplő van, a Groupama és az osztrák Hagelversicherung. A legtöbb bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, de Pest, Hajdú és Baranya megyében is fagyott el termés. A legtöbb kár az almát érte, de a szőlőt és a szántóföldi kultúrákat is károsította a hajnali hideg. Egészen pontos számok persze még nincsenek, a károk felmérése ugyanis még nem fejeződött be.