BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A bankok körmére néz az MNB

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Február végén ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), teljesítették-e a bankok tavaly a korábban a hitelezési feltételhez kötött kamatcsere (HIRS) tendereken vállalt hitelezési aktivitás növelését - közölte a jegybank.

A HIRS eredménye már 2016-ban tapasztalható volt a jegybank szerint. Az MNB előzetes adatai alapján tavaly mintegy 8 százalékkal bővült a hitelezés a kkv-szektorban, az önálló vállalkozókkal együtt csaknem 12 százalékkal bővülhetett a hitelezés 2016-ban. A növekedési hitelprogram (nhp) kivezetési szakaszával párhuzamosan a piaci alapú hitelezés összességében is fellendült tavaly, és így több mint 4 százalékkal, 240 milliárd forinttal bővült a vállalati hitelállomány a folyósítások és törlesztések egyenlegeként.

A bankok a tavalyi HIRS-tendereken csaknem 780 milliárd forint értékben megkötött ügyletekkel azt vállalták az MNB felé, hogy a kkv-k számára hitelfolyósítások összértéke évről-évre 195 milliárd forinttal fogja meghaladni az ugyanilyen típusú hitelek törlesztéseinek összértékét.

A vállalások előretekintő csökkentésére a HIRS-ügyletek 3 éves futamideje alatt két időpontban (2017., és 2018. február 28-án) van lehetőségük a bankoknak az ügyletek 2019. február 28-án járnak le, a hitelezési vállalások a 2016-os, 2017-es és 2018-as évekre vonatkoznak.

Az MNB minden év februárjában visszaméri a bankok előző évi hitelezési aktivitását, és amely bank a hitelezési vállalásának nem felel meg, az általa realizált jövedelmet részben vagy egészben köteles az MNB számára visszafizetni.

A HIRS-ügylet olyan, piacon is létező kamatcsere-ügylet (IRS), amelyet hitelezési feltételhez kötött az MNB. A HIRS-ek egyrészt a hitelezési feltételben különböznek a piaci kamatcsere-ügyletektől, másrészt pedig a HIRS tendereken alkalmazott árazásban. Az MNB által tendereken felajánlott kamatcsere-ügyleteknek két lába van: egy fix, és egy változó kamatot fizető lába. A kereskedelmi bankok fix kamatot fizetnek az MNB-nek és változó kamatot (6 havi bubort, budapesti bankközi forint hitelkamatlábat) kapnak az MNB-től.

A jegybank a HIRS-t igénybe vevő bankoknak preferenciális betétszámlát is biztosít, amely támogatja a bankok likviditáskezelését úgy, hogy a jegybanki alapkamatot fizeti a bankok számára a likviden tartott jegybanki betétek után is. Összehasonlításképpen a korlátlanul a bankok rendelkezésére álló egynapos jegybanki betételhelyezési lehetőség mínusz 0,05 százalékos kamatlábbal "kamatozik", tehát az MNB az ebben az eszközében elhelyezett összegek után kamatot fizettet a bankokkal. A bankok legfeljebb a fennálló HIRS állományuk 50 százalékát - a naptári hónap napjainak átlagában -  közel 390 milliárd forintot helyezhetnek el preferenciális betétszámláikon.

Felértékelte a preferenciális betételhelyezési lehetőséget a jegybank szerint, hogy szűkültek az MNB által a bankrendszer számára biztosított, irányadó kamaton történő betételhelyezési lehetőségek mind az alapkamaton kamatozó három hónapos betéti eszköz mennyiségének korlátozása, mind pedig a kötelező tartalékráta 2 százalékról 1 százalékra csökkentése miatt - írta az MNB.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.