Pénz- és tőkepiac

Csúcson a kisbefektetők részvényállománya

Április végére történelmi csúcsot döntött a háztartások értékpapír-állománya, ezen belül az állampapíroké és a részvényeké is rekordra ért. A pénzpiaci alapok nagyon gyors ütemben olvadnak.

Történelmi csúcsra jutott a háztartások részvényállománya: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint ugyanis április végén már több mint 390 milliárd forintnyi volt a kisbefektetőknél. A rekord mögött két ok áll: az egyik, hogy a lakosság ismét vásárolni kezdte a tőzsdén jegyzett papírokat, a másik az árfolyamok alakulása. A kisbefektetők az első négy hónapban összesen 31,6 milliárd forintot fektettek be a hazai részvénypiacon, emellett 19,4 milliárd forintnyi árfolyamnyereségük is keletkezett.

Fotós: Földi D. Attila

A háztartások részvényállományának háromötöde nem pénzügyi vállalatok részvényeiben van. Az első négy hónapban csaknem 17 milliárd forintnyi friss pénzt fektettek ezekbe a papírokba, és 17,4 milliárd forintot kerestek rajtuk. Ez nem különösebben meglepő, hiszen a nagypapírok közül a Molon és a Richteren is szép nyereség keletkezett ebben az időszakban. Banki részvényekben 143,9 milliárd forintot tartottak a kisbefektetők április végén. A két tőzsdén forgó hitelintézet, az FHB és az OTP papírjaiban is sokan bíztak, hiszen az idén összesen több mint 16 milliárd forint értékben vásároltak a részvényekből, de az árfolyamok nem alakultak olyan kedvezően, mint a Mol vagy a Richter esetében, az első négy hónapban csupán 1,5 milliárd forintnyi árfolyamnyereséget értek el a kisbefektetők. Persze, ha nem adták el a bankpapírokat, az OTP-vel – legalábbis azóta – jól járhattak, hiszen emelkedett az árfolyama.

A részvények mellett az állampapírok voltak a lakosság kedvencei. A negyedik hónapban 69 milliárd forintnyi friss megtakarítást helyeztek el az állampapírpiacon, ennek is köszönhető, hogy a lakosság a hónap végén már 4520 milliárd forinttal finanszírozta az államháztartást. Ez újabb történelmi rekord, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a háztartások teljes értékpapír-állománya is historikus csúcsra, 8856 milliárd forintra érjen. A lakosságnál lévő állampapírok futamideje folyamatosan nő. Az egyévesnél rövidebb lejáratú kincstárjegyekből már kifelé áramlik a pénz, a többéves futamidejű kötvények viszont áprilisban 87,5 milliárd forintnyi friss megtakarítást vonzottak. Az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint egyrészt az inflációt követő kamatozású Prémium Magyar Államkötvény, másrészt a negyedik hónapban debütáló Kétéves volt nagyon népszerű.

A többi hitelpapír nem érdekli a lakosságot. Jelzáloglevelet alig tartanak, vállalati kötvényekben is csupán 24 milliárd forint van. A banki kötvényállomány szintén folyamatosan zsugorodik, igaz, kibocsátás is alig van. Befektetési alapokban 3827 milliárd forintot tartanak a háztartások. A pénzpiaci alapok tovább fogytak, a lakosság április végén már csak 457,5 milliárd forintot tartott ezekben. Igaz, az alapok hozama négy hónap alatt csupán 2,1 milliárd forint volt, és volt olyan hónap, hogy negatívba csúszott. Ennek is köszönhető, hogy a pénzpiaci alapokból az idén 130 milliárd forintot vettek ki a háztartások. A többi alap viszont vonzza a friss tőkét, csaknem 93 milliárd forinttal nőtt a vagyonuk négy hónap alatt. A hozamuk is jobban alakul, 36,4 milliárd forintnyi árfolyamnyereséget értek el ez idő alatt.

OTP részvényállomány pénzpiac Mol Richter
Kapcsolódó cikkek