Pénz- és tőkepiac

Elvesztette energiáját az EHEP

Július 4-én dönthet az EHEP megismételt rendkívüli közgyűlése a jegyzett tőke leszállításáról. A végelszámolás továbbra is megfontolás tárgyát képezi.

Határozatképtelen volt az Első Hazai Energia-Portfolió Nyrt. (EHEP) tegnapra összehívott rendkívüli közgyűlése. Miután Fodor László, az igazgatóság elnöke üdvözölte a megjelenteket, megállapította, hogy a teljes jegyzett részvénytőkét képviselő 569,5 ezer szavazatból csak 203,6 ezer van jelen, ami 35,75 százalékot jelent. Mint azt a társaságtól megtudtuk, a határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlést július 4-én, tíz órára hívták össze. Az újabb közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

Fotós: Koncz György

A rendkívüli közgyűlést azért kellett összehívni, mert a tavalyi veszteség hatására a társaság saját tőkéje a jegyzett tőke kevesebb mint kétharmadára csökkent, s emiatt a társaság jegyzett tőkéjét leszállítják. Emellett újra elő kell terjeszteni a felelős társaságirányítási (FT) jelentést, amelyet nem fogadtak el az április 28-i éves rendes közgyűlésen. A jegyzőkönyvbe belelapozva látszik, hogy a 2016-os üzleti évről összeállított beszámoló elfogadása előtt Fodor László elnök emlékeztette a részvényeseket, hogy egy évvel korábban négymillió forint büntetést róttak a társaságra, mert elmaradt a 2015-ös beszámoló elfogadása. Bár most a beszámoló csont nélkül átment, az FT-jelentést nem szavazták meg a részvényesek.

A részvényesek „fenntartásainak” kifejezése máris felügyeleti figyelmeztetést vont maga után. Ennek újra büntetés lehet a vége, ha július 4-én sem szavazzák meg a jelentést. Ez könnyen előfordulhat, hiszen a tegnapi, határozatképtelen közgyűlésen is csupán egyetlen nagytulajdonos képviselője volt jelen, a 203,6 ezer szavazatú Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt.-é (DVG). Márpedig a DVG képviselője mindig kötött mandátummal érkezik. Amint azt a társaságtól megtudtuk, Fodor László elnök figyelmeztette a DVG-t az FT-jelentés újabb „elkaszálásának” lehetséges pénzügyi következményeire.

Hogy miként került a DVG ilyen kitüntetett helyzetbe egy olyan társaságban, ahol forma szerint 60 százalékot meghaladó a közkézhányad? Nos, a dunaújvárosi önkormányzat még 1997-ben konvertálta a jobb megtérülést ígérő EHEP-részvényekre az akkor csupán névértékük 40-60 százalékán forgó Dé­dász- és Démász-papírjait. Majd egy évvel később még vásárolt egy kisebb EHEP-pakkot, így alakult ki a mai részvényállománya, míg a testes közkézhányad csak papíron létezik. Az történt ugyanis, hogy a tavalyi tulajdonosi megfeleltetésnek valamilyen oknál fogva nem tudott eleget tenni a másik nagytulajdonos, a 38,41 százalékot birtokló Buda-Cash Brókerház felszámolója. Így ez a pakett is az 5 százalék alatti tulajdonosok között van nyilvántartva.

Ráadásul az EHEP a Buda-Cashnél tartotta befektetéseit, továbbá az ÉRB Bank részére is nyújtott egy alárendelt kölcsönt, amelyet le kellett írni. Időközben a társaság a földgáz- és a villamosenergia-kereskedelemből is kivonult. A vezetőség most felméri, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel hosszú távon nyereségesen végezhető-e a magyar részvényekből és állampapírokból, illetve külföldi tőzsdei papírokból álló portfólió kezelése. Amennyiben erre nincs mód, akkor fontolóra veszik a végelszámolás lehetőségét.

energia végelszámolás EHEP befektetés
Kapcsolódó cikkek