Pénz- és tőkepiac

Nem mindig nyerő az abszolút hozam

A privátbanki ügyfelek kedvencei az abszolút hozamú alapok, amelyek 186 milliárd forint friss pénzt vonzottak az idén, a teljesítményük viszont vegyes.

Átlépte az ezermilliárd forintos lélektani határt az abszolút hozamú alapok vagyona az első fél év végére, és azóta is híznak a konstrukciók. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének adatai szerint július végén már 1029,4 milliárd forint volt a szóban forgó alapokban. Ez jórészt annak köszönhető, hogy hét hónap alatt csaknem 186 milliárd forintnyi friss pénzt vonzottak magukhoz, emellett bő 16 milliárd forintnyi hozamot is elértek.

Forrás: MW

Mindez összességében véve nem sok, és elég vegyesen is alakult az alapok idei teljesítménye. A legtöbbet azok nyerték, akik az OTP Supra dolláros sorozatába tették a pénzüket, ennek az alapnak az árfolyama ugyanis 6,71 százalékot emelkedett az év eleje óta. Forintban számolva persze nincs ekkora nyereség, a dollár ugyanis gyengült a magyar fizetőeszközhöz képest, de – idei 4,7 százalékos teljesítményével – a forintos Supra is az élmezőnyben van az abszolút hozamú alapokon belül. A 2008 májusában indított alap egyébként a start óta 16,8 százalékos éves hozamot ért el, s jelenleg a legnépszerűbb hazai abszolút hozamú konstrukció. A különféle devizákban jegyzett sorozataiban már 192 milliárd forint van, és csak az idén körülbelül 50 milliárd forint új megtakarítást vonzott. Az OTP Alapkezelő egyébként különösen sikeres az abszolút hozamú alapok értékesítésében. A Prémium Származtatott Alapja 23 milliárd, az Új Európa lakossági forintos sorozata és az EMDA több mint 10 milliárd forintot vonz az idén. Más alapkezelők is sikerrel adják el e konstrukciókat. A CIB Talentum forintos alapjába több mint 14 milliárd forintnyi friss megtakarítás került a január végi indulás óta, a teljesítmény azonban eddig nem túl meggyőző, az árfolyam csupán 0,77 százalékot emelkedett hét hónap alatt. Ennél jobban ment a Budapest Alapkezelő Paradigma Plusz alapjának, amely 2,21 százalékot szedett magára az idén, és csaknem 10 milliárd forintnyi új pénzt is felszívott a piacról. A másik Paradigma alap szintén behúzott 7 milliárd forintnyi friss pénzt, a hozama viszont egyelőre szerény, csupán 0,22 százalék az év eleje óta.

Bár az abszolút hozamú alapok mindenféle piaci helyzetben a kockázatmentesnél magasabb hozamra törekszenek, ez nem mindegyik alapkezelőnek és alapnak sikerült. Pedig az idén a részvénypiacon sokat lehetett keresni, több is rekordot döntött, és a magyar állampapírokon sem lehetett bukni, sőt a hosszú állampapíroknak 2,5 százalék fölött van a hozamuk a MAX index alakulása alapján, ennek ellenére elég sok abszolút hozamú alap áll mínuszban. A legrosszabbul az Access Alternative Alap befektetői jártak, az alap likvid sorozata majdnem 77 százalékot esett az év eleje óta, a befektetők megtakarításának nagyobbik hányada viszont az illikvid sorozatban van, ami még többet esett, és kivenni sem tudják belőle a pénzüket. Más alapoknál is hozhattak rossz döntéseket. A Raiffeisen Rajna alapja több mint 10 százalékot esett az idén, az OTP-s G10 Euró 5,8 százalékos veszteséget halmozott fel, utóbbi alapba egyébként a gyenge teljesítmény dacára csaknem 5 milliárd forint áramlott január óta.

OTP hozam alap
Kapcsolódó cikkek