Kicsit megkésett a rendkívüli tájékoztatás
A Richter Gedeon Nyrt. pénteki rendkívüli tájékoztatásában közölte, hogy Bogsch Erik, a társaság igazgatóságának elnöke június 29-én 22 902 Richter Gedeon-törzsrészvényt értékesített a Budapesti Értéktőzsdén. A részvények darabját 7031 forintos árfolyamon adta el Bogsch Erik. Az összesen 161 millió forintos tranzakció és a közzététel között 148 nap telt el. A Richter egyébként szintén pénteken közölte, hogy november 23-án ötezer részvényt vett 7032 forintos átlagáron. A társaság saját részvényállománya aznap
162 090, csoportszinten pedig 167 590 darab volt. A Richter árfolyama pénteken 1,4 százalékkal 6919 forintra esett. | B. A.
Hiteleket fizettek vissza a PannErgy leányai
A PannErgy Nyrt. két leányvállalata, a Miskolci Geotermia Zrt. és a Kuala Kft. korábban felvett 6,3 millió eurós, illetve 1,5 milliárd forintos beruházási hitelének refinanszírozásáról döntöttek. A hitelfelvevők összesen 4,5 millió euró és 2,1 milliárd forint hosszú távú, illetve 200 millió forint rövid távú finanszírozási keretet használhatnak fel. Az új hitelből megközelítőleg 1 milliárd forint a győri koncessziós beruházás forrása lehet. A két cég kamatterhe jelentősen csökkent. A PannErgy árfolyama pénteken 1,5 százalékkal 555 forintra emelkedett a Budapesti Értéktőzsdén. | B. A.
Olcsóbban akarnak saját részvényeket venni
Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. közölte, hogy a közgyűlés által elfogadott stratégiájának megfelelően folytatni kívánja a sajátrészvény-vásárlási programját. A társaság a közgyűlési felhatalmazás alapján 250 forintért vásárolhat saját törzsrészvényeket, de ezúttal 225 forintos árfolyamon szeretne 1,5 milliót venni bevonási céllal. Az ENEFI papírjainak árfolyama pénteken 1,3 százalékkal 237 forintra esett. | B. A.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.