BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két európai központja is lesz a Goldman Sachsnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Goldman Sachs amerikai befektetési bank a Brexit után Frankfurtban és Párizsban erősíti európai jelenlétét.

Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója a Le Figaro című francia lapnak rámutatott arra, hogy a Brexit után a banknak nem lesz kizárólagos európai központja. „Ebből kettő lesz, Frankfurtban és Párizsban, mivel Németország és Franciaország Európa legerősebb gazdasága” – mondta a lapnak.

A Goldman vezérigazgatója azt mondta, hogy lényegesen bővítik a bank frankfurti és párizsi központjának jelenlegi létszámát. Többen Londonból költöznek át, sokakat pedig helyben vesznek majd fel.

Forrás: AFP

Lloyd Blankfein szerint „számos ok miatt” a Goldman jelenleg Londonban dolgozó amerikai alkalmazottjai közül többen inkább Párizsba költöznének, semmint Frankfurtba.

Több nagy nemzetközi bank, így például a Citigroup, a Morgan Stanley, a Nomura vagy éppen a Standard Chartered már bejelentették, hogy londoni központjaikat Frankfurtba helyezik át.

A Goldman a napokban írta alá azt a megállapodás, amelynek keretében egy frankfurti felhőkarcoló utolsó nyolc emeletét bérbe veszi. A csaknem 10 ezer négyzetméternyi területen mintegy ezer dolgozóját kívánja elhelyezni a bank, amelynél jelenleg 200-an dolgoznak Frankfurtban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.