BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zuhant egy orosz olajipari cég árfolyama Venezuela miatt

Négy százalékkal esett a Rosznyefty orosz olajipari cég árfolyama kedden a moszkvai értéktőzsdén arra a hírre, hogy „részleges csőd” kategóriába sorolta Venezuela adósi besorolását a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő. Az orosz cég nemrég venezuelai kőolaj vásárlásáról állapodott meg, aminek ellenértékét előre kifizette.

A Rosznyefty részvényét az sem mentette meg a jelentős árfolyamveszteségtől, hogy – kedden közölt adat szerint – az olajipari cég harmadik negyedévi adózott eredménye 80 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, elsősorban a kőolaj világpiaci áremelkedésére.

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő azután sorolta „részleges csőd” kategóriába Venezuela adósi besorolását, hogy a latin-amerikai ország nem tudott időben rendezni egyik kötvénye után 200 millió dollár hozamtartozást.

A többségében állami irányítás alatt álló Rosznyeftyet azért érintette érzékenyen az S&P döntése, mert az orosz cég – amelynek 19,75 százaléka a BP tulajdona – még augusztusban azt közölte, hogy jelentős mennyiségű kőolaj vásárlásáról állapodott meg az állami PDVSA venezuelai olajipari vállalattól, aminek az ellenértékét, csaknem 6 milliárd dollárt előre kifizette.

Elemzők szerint nem kizárt, hogy ha tovább romlik Venezuela pénzügyi helyzete és fizetésképtelenné válik, a gazdaság végképp összeomlik, ami befolyásolhatja az olajtermelést is és emiatt a Rosznyefty – legalább is egy ideig – futhat a pénze után.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.