BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beszakadt a Mol

Nagy eséssel indította a hetet a BUX: átlagos, 9,6 milliárdos forgalomban 1,7 százalékot esett az index. A zuhanást a Mol vezette, az olajipari vállalat árfolyama több mint 4,1 százalékot esett, miközben szektortársainak papírjai drágultak Nyugat-Európában. A Richter jól tartotta magát egész nap, majd délután nagyot esett az árfolyam, végül 1,4 százalékos mínuszban zárta a napot. Az OTP 0,4, a Magyar Telekom 0,2 százalékot gyengült. A nap nyertese a Forrás Nyrt. A sorozatú részvénye volt, melynek árfolyama a kispapírokra vonatkozó 20 százalékos limittel emelkedett, míg a B 11 százalékot zuhant. A piaci hangulat Nyugaton is rossz volt, a frankfurti DAX és a párizsi CAC 40 is eséssel zárta a kereskedést, a brit FTSE erősödött csak a vezető indexek közül.

A tengerentúli börzék azonban annak ellenére emelkedéssel nyitottak, hogy helyi idő szerint hétfő reggel robbantás volt New Yorkban. A hét végéig enyhén erősödő forint ismét megindult lefelé, az euróval szembeni 314,8-es keresztárfolyam fölé gyengült. Tovább tart az olaj diadalmenete: a Brent jegyzése 1,8 százalékos erősödéssel megint megközelítette a 65 dolláros szintet, de átlépnie továbbra sem sikerült.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.