A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy alacsony forgalmú, csendes kereskedés volt a tőzsdén. A részvényárak napközben alig-alig mozogtak, nyilván a befektetők is már a karácsonyra készülnek – fűzte húzzá.
Az üzletkötő kiemelte, hogy a vezető részvények közül a Mol enyhén emelkedett. Ezzel ellentétben mínuszban zárt az OTP, a Richter 0,3 százalékot veszített értékéből, a Magyar Telekom pedig 0,4 százalékot esett.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a BUX lekövette a nemzetközi piacok folyamatait, a részvényárfolyamok többségében enyhén csökkentek. Az üzletmenetet egész nap alacsony forgalom jellemezte, igazi karácsonyi hangulat volt a BÉT-en.
A Mol 5 forinttal, 0,17 százalékkal 2975 forintra erősödött, 537,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,66 százalékkal 10 550 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 460 forintra esett, forgalma 370,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,31 százalékkal 6806 forintra gyengült, a részvények forgalma 633,5 millió forintot ért el. A BUMIX 4208,86 ponton zárt pénteken, ez 4,79 pontos, 0,11 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. A BÉT áruszekciójában nem változott a takarmánykukorica ára, márciusra tonnánként 47 200 forintba, májusra pedig 48 000 forintba kerül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.