Pénz- és tőkepiac

Mínuszban zárta a tavalyi évet az egyik legnagyobb spanyol bank

A Bankia, a negyedik legnagyobb spanyol bank 235 millió euró veszteséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet, elsősorban egy kisebb riválisa, a BMN felvásárlásával kapcsolatos egyszeri költségek miatt.

A bank egyszeri tételek nélküli profitja 77 millió euró lett a december végével záródott három hónapban, 5,5 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál, és felülmúlta a szakértők által becsült 72 millió eurót.

Az állami tulajdonban lévő Bankia júniusban állapodott meg a BMN felvásárlásáról. Amikor erről döntött, még azzal számolt, hogy a részben az elbocsátásokból és fiókbezárásokból keletkező plusz költségek nagyjából 300 millió eurót tesznek ki. Az összeg a negyedik negyedévben nagyobb, 312 millió euró volt.

Forrás: Manuel Cohen/AFP

Csütörtökön a legnagyobb spanyol szakszervezet, a CCOO azt közölte, hogy a BMN integrációja keretében a Bankia 2291 dolgozójától válik meg. A múlt év végén a Bankia terveiben még nagyobb, 2510 fős létszámleépítés szerepelt.

Spanyolország negyedik legnagyobb bankját különösen súlyosan érintette az 2008-as összeomlása, és 2012-ben már mintegy 30 milliárd eurónyi rossz hitelt tartott portfóliójában. A bank helyzete megrendült, az állam 2012 májusában átvette a teljes ellenőrzést a Bankia fölött, miután csaknem 22 milliárd euró mentőcsomaggal mentette meg az összeomlástól.

BMN Spanyolország bankia spanyol bankok
Kapcsolódó cikkek