Szerbiában ismét megszervezték a Vedd el a nyugtát és nyerj! elnevezésű állami szerencsejátékot. A szürkegazdaság visszaszorítását célzó nagyszabású akcióval többek között nyolc belgrádi és két újvidéki lakást, valamint száz, Szerbiában gyártott Fiat 500L típusú személygépkocsit lehet nyerni.
Akárcsak tavaly, az idén is tíz, pénztárgépből származó, legkevesebb 100 dinár (260 forint) értékű vásárlást igazoló áfás nyugtával lehet játszani. Egy-egy magánszemély korlátlan számú borítékot küldhet, a posta díjmentesen szállítja az ilyen küldeményeket. Tavaly csaknem tízmillió borítékot küldtek be a nyereményjátékokat egyébként is kedvelő szerbiai állampolgárok. A posta nem győzte a külön erre a célra megtervezett borítékok kinyomtatását. Az ország lakóinak leleményességét és az ottani állapotokat is jól tükrözi, hogy amikor a postahivatalokban nem lehetett hozzájutni ezekhez az ingyenborítékokhoz, akkor „viszonteladók” pénzért árulták őket az utcán. Ebből okulva a szervezők idén lehetővé tették, hogy bármilyen borítékban postára lehessen adni az összegyűjtött számlákat. Becslések szerint a szürkegazdaság részaránya Szerbiában eléri a 30-32 százalékot. A leginkább „fertőzött” a kereskedelem és az építőipar, de sok a visszaélés az ügyvédi szolgáltatásoknál és a vendéglátásban is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.