Pénz- és tőkepiac

A PannErgy toronymagasan vezet

A volatilitás csökkentésében és a reálisabb árazás kialakításában segítenek a kispapírok elemzései.

Forgalomélénkülést és néhány papírnál látványos árfolyam-emelkedést hozott, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) támogatásával megkezdődött a kisebb papírok elemzése. A kiválasztott részvények közé tizenegy tartozik, ezek közül eddig kilencről adtak ki elemzést. A Concorde Értékpapír Zrt., az MKB Bank Zrt., az OTP Bank Nyrt. és a Wood & Company Financial Services AS követi megosztva a kijelölt papírokat.

A forgalom alakulásából is látszik, hogy a befektetőknek hasznos, ha többletinformációkhoz jutnak a vállalatról
Fotó: Vémi Zoltán

A legjobban a PannErgy árfolyamán látszik, hogy a befektetőknek hasznos, ha a gyorsjelentéseken túl is információkat kapnak a vállalatról. Idén több mint 45 százalékkal lőtt ki a kurzus. A Masterplast és a DunaHouse korábbi befektetői is tíz százalék feletti pluszt könyvelhettek el, részben az elemzések áttételes hatásának köszönhetően. A Rába, az ANY Biztonsági Nyomda, a CIG Pannónia, az Alteo és a Zwack részvényeseinek hasznot hozott eddig 2018. Egyedül a Graphisoft Park árfolyama csökkent a vizsgált társaságok közül.

A geotermikus energiával foglalkozó PannErgy árfolyam-emelkedése messze kiemelkedik az elemzett papírok közül. „Ennél a papírnál teljes mértékben jelentkezett az a hatás, hogy a kisebb részvényekkel korábban egyszerűen az információk hiánya miatt nem kereskedtek a befektetők. Az elemzések megjelenésével ráirányul a befektetők figyelme ezekre a cégekre, ami pluszlikviditást és fundamentálisan indokolt árfolyam-emelkedést is magával hozhat. Talán azért a PannErgy emelkedik ki a mezőnyből, mert a többi elemzett kispapír olyan szektorban működik, amelyről inkább voltak információik korábban is a befektetőknek. Az ingatlanpiacról például sokkal több embernek vannak ismeretei, mint a geotermikus energia hasznosításának területéről” – mutatott rá Módos Dániel, az OTP Bank Elemzési Központjának elemzője.

Bár az elemzők a befektetői prezentációk alkalmával csak olyan információkat kapnak, amelyekhez a BÉT honlapján vagy egyéb nyilvános forráson keresztül bárki hozzáférhet, nyilván más szemmel néz egy ugyanolyan anyagot egy elemző, mint egy lakossági befektető. „A cégektől és a szektorról olyan benyomásokat is lehet szerezni, amelyek segíthetik az alaposabb elemzés elkészítését” – tette hozzá Módos Dániel. A szintén az OTP által elemzett Rábánál és Zwacknál is igaz, hogy ezekről a cégekről már annak ellenére is voltak információik a befektetőknek, hogy nem készült róluk részletes elemzés. Az OTP szerint a Rába árfolyama inkább a Győr belvárosához közeli ingatlannal kapcsolatos spekulációk miatt emelkedett, és nem az elemzések hatására. A Zwacknál pedig fogyasztási cikként azt tartják jó hírnek, ha nincs hír. Például nem változik a szabályozói környezet, mint néhány éve a házi pálinkafőzés engedélyezésekor.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

PannEnergy Kispapírok forgalom
Kapcsolódó cikkek