Pénz- és tőkepiac

Számlapénz: közel a kétharmad

Már 66 százalék feletti a látra szóló és folyószámlabetétek aránya a lakosság betétein belül, ami újabb rekordot jelent. Közben a két éven túli időtávra lekötött forintbetéteknél is egy százalék alá süllyedt az átlagos kamat.

Újabb csúcsra emelkedett februárban a látra szóló betétek aránya a lakosságnál: a teljes állományon belül 66,2 százalékot ért el a súlyuk – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. Ezzel párhuzamosan az állományban alapesetben meghatározó éven belüli futamidőre lekötött betétek aránya 21,3 százalékra csökkent, a legalább egy-, de legfeljebb kétéves futamidejűeké 1, míg a két éven túliaké 11,5 százalékot tett ki. Mindez azt jelenti, hogy a második hónap végén 7597,7 milliárd forintra rúgó lakossági betétállományban már több mint ötezermilliárdot tett ki a folyószámlapénzek mennyisége, miközben az éven belüli távra lekötött betéteké éppen meghaladta az 1615 milliárd forintot.

A pihenő pénzek arányának növekedését a kamatok folyamatos csökkenése is okozza
Fotó: Vémi Zoltán

Ezek a számok óriási arányeltolódást mutatnak az utóbbi években megszokotthoz képest.

A jegybank statisztikái szerint öt évvel ezelőtt – 2013 februárjában – még csak 24,3 százalékot ért el a látra szóló és folyószámlabetétek aránya a lakosságnál,

miközben az éven belüli távra lekötött pénzeké 63,8 százalék volt: vagyis kimondható, hogy az elmúlt fél évtizedben teljesen megfordult a két kategória közötti arány. A leghosszabb időtávú – két éven túli futamidőre lekötött – betétek aránya viszont kissé emelkedett 2013 februárjához képest, hiszen akkor még 9,1 százalékot ért el: ez leginkább az adókedvezménnyel támogatott tartós megtakarítási konstrukciók terjedésének lehet a következménye.

A számlákon lekötetlenül tartott, pihenő pénzek növekvő aránya nyilvánvalóan az elérhető kamatok folyamatos – bár mostanra már objektív okok miatt lassú – csökkenésével függ össze. Az általában legkeresettebbnek számító éven belüli forintlekötéseknél például februárban már csak 0,27 százalék volt az MNB által kimutatott, szerződésekben szereplő átlagos éves kamat. Ez amellett, hogy az egy évvel korábbi értéknél minimálisan ugyan, de alacsonyabb, igen kevés ügyfelet ösztönözhet arra, hogy újra lekösse épp lejáró betéteit. A látra szóló és folyószámlabetéteknél egyébként már épp nulla százalék felett jár az átlagos szint – 0,05 százalék volt februárban –, a legmagasabb pedig a két éven túli futamidőnél, 0,97 százalék.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja

lekötött betét megtakarítások betétállomány lakossági megtakarítások
Kapcsolódó cikkek