Kedvező hangulat a nemzetközi piacokon
Emelkedtek a főbb ázsiai részvényindexek csütörtök reggelre. A japán Nikkei 225 0,34 százalékos, az Asia Dow 0,59 százalékos, a hongkongi Hang Seng index pedig 0,74 százalékos pluszban járt reggel fél nyolc előtt. A sanghaji tőzsde és az indiai Sensex egyaránt minimálisan, 0,06 százalékkal nőtt, míg a szingapúri börze mutatója enyhe, 0,11 százalékos veszteségben állt.
Erősödéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói:
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 182,88 ponttal, 0,75 százalékkal, 24 543,09 pontra emelkedett.
Az S&P 500-as mutatója 25,88 ponttal, 0,97 százalékkal gyarapodott, és 2697,8 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 73 ponttal, 1 százalékkal lett több, és 7339,91 ponton zárt.
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók is szerdán:
A londoni FTSE100 index 1,28 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,24 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,23 százalékkal nőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 576,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel, 36 588,26 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 11,8 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.
Olaj, deviza, bitcoin
Tovább drágult csütörtök reggelre a kőolaj, a WTI hordóját 71,69 dolláron, 0,77 százalékkal magasabban jegyezték, a Brent olajfajta hordójáért pedig 77,76 dollárt, 0,71 százalékkal többet kértek. Több mint egy százalékot erősödött a bitcoin, a kriptopénz 9351 dollárt ért reggel a MarketWatch szerint.
a nemzetközi devizapiacon csütörtök reggel hét óra után.
A magyar gazdasági adatok közül a külkereskedelmi termékforgalom márciusi előzetes számait és a kereskedelmi szálláshelyek márciusi forgalmának adatait közli csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.
Napsütés, felhősödés és zivatar
Csütörtökön a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett több órára kisüt a nap, erőteljesebb gomolyfelhő-képződés főként a nyugati országrészben várható az OMSZ szerint. Elsősorban a Dunántúlon és az Alföldön valószínű zápor, zivatar, északkeleten a legkisebb a csapadék esélye. A keleti szél északkeleten helyenként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 25 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.
Miniszterelnököt választ az Országgyűlés
Megalakulása utáni első ülésébe kezd ma az áprilisban megválasztott Országgyűlés. A képviselők újból miniszterelnökké választhatják Orbán Viktort, majd pénteken létrehozhatják az új kormány minisztériumait.
Angollal folytatódik az érettségi
Angol nyelvből tesznek ma emelt és középszinten írásbeli érettségit a diákok országszerte.
Középszinten az angol nyelv írásbeli ideje 180 perc, ebből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perces. A második rész a nyelvhelyességi feladatsor megoldása, amire 30 perc áll a diákok rendelkezésére. Ezután szünet következik, majd a hallott szöveg értése részre 30 percet, végül az íráskészségi feladatsorra 60 percet kapnak a vizsgázók. Emelt szinten 240 perc áll a diákok rendelkezésére. A vizsgán az előzőekben is felsorolt összetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, de a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc.
Ha lemaradt volna...


