Pénz- és tőkepiac

Gyengén nyitott a BUX

Csökkenéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pénteken reggel.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1,21 pontos csökkenéssel, 35 257,64 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest alig gyengült.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, az amerikai piacon csütörtökön pozitív fordulat következett be, miközben Európában a kockázatkerülés jellemezte a kereskedést. Mindez szerinte kedvezően hathat a BÉT-re is. Miután Kína lazított a külföldi befektetések szabályozásán, az ázsiai indexek is pozitív tartományba kerültek – tette hozzá.

A BÉT részvényindexe, a BUX 328,61 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 35 258,85 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt.

  • A Mol árfolyama 28 forinttal, 1,04 százalékkal, 2654 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 105 forinttal, 1,05 százalékkal, 9870 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal, 400 forintra gyengült, forgalma 171,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 1,08 százalékkal, 5050 forintra csökkent, a részvények forgalma 984,0 millió forintot ért el.
  • BÉT nyitott BUX
    Kapcsolódó cikkek