BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trenddel szemben csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde fő mutatója 0,3 százalékkal 35 677 pontra csökkent tegnap 6,2 milliárd forintos forgalom mellett. A BUX a nemzetközi piacokkal összhangban 0,9 százalékos pluszban kezdte a napot, de folyamatosan romlott a hangulat. Csak az OTP és a Magyar Telekom drágult, előbbi 0,8, utóbbi 0,1 százalékkal. A Richter árfolyama 2,1, a Molé 0,5 százalékkal csökkent.

A Graphisoft Park közölte, hogy Bojár Gábor vagyonkezelési szerződés alapján bizalmi vagyonkezelésbe adott 700 ezer törzsrészvényt a B. N. B. A. Holding Zrt.-nek. Bojár Gábor szavazati jogának aránya az összes részvényre vetítve 19,87 százalékra csökkent, míg a B. N. B. A. Holdingé 5,6 százalékra nőtt. A tegnapi 3400 forintos záró árfolyammal számolva az átadott pakett értéke 2,38 milliárd forint. A BUMIX 0,6 százalékkal csökkent.

A pestivel ellentétben a vezető európai tőzsdék 0,4–1 százalékos, az amerikaiak pedig 0,5–1,1 százalékos pluszban voltak a pesti záráskor. A forint 0,1 százalékkal gyengült az euróval szemben, de napközben 322,54 forintot is adtak egy euróért. Ma a júniusi inflációs adat irányt szabhat a piacoknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.