A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék ára hétfőn reggel:
a Brent ára stagnált, 75,82 dolláron állt,
a WTI ára pedig 0,01 százalékkal, 68,71 dollárra gyengült.
A forint árfolyama 7 óra körül így alakult a bankközi devizapiacon:
egy euróért 323,6 forintot,
egy dollárért 278,5 forintot,
egy svájci frankért 283,1 forintot.
Egy euróért 0,9 dollárt kértek reggel.
A legelterjedtebb kriptodeviza, a bitcoin árfolyama a MarketWatch szerint 0,44 százalékkal erősödött hétfő reggelre, és 7 körül 6,707 dollár körül mozgott.
Időjárás
Nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, a Dunántúlon már több órára kisüt a nap, de délutántól keleten is egyre kevesebb lesz a felhő. Napközben főként a Tiszántúlon számíthatunk még elszórtan esőre, záporra. Az északi, északnyugati szél több helyen élénk lesz.
A hőmérséklet délután többnyire 22 és 25 fok között alakul. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.
Ezen a napon történt…
Gáspár és Mónika napja van, de ünnepelhetnek a Gazsók és az Cézárok is.
Egy éve hunyt el Lorán Lenke, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
26 éve egy aukción 87 ezer dollárt fizettek John Lennon A Day In The Life című, kézzel írott dalszövegéért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.