Pénz- és tőkepiac

1,7 százalékos hozammal vonna be euróforrást az állam

Kedden délelőtt már indikatív felárat is adott a magyar állam a kibocsátani tervezett 7 éves eurókötvényre, a tervek szerint az állam az irányadó midswap felett (körülbelül 0,67 százalék) 100 bázispontos felárat adna – írta a Portfolio.hu a Reuters kötvénypiaci információs szolgálatára, az IFR-re hivatkozva kedden. 

A magyar állam mintegy 170 bázispont mellett vonna be 7 évre euróforrást. A befektetői elvárások a felárat módosíthatják még a tényleges kibocsátás során – közölték forrásaikra hivatkozva.

A kötvénykibocsátásnál az árazás kedden történik meg, a papír 2025. október 22-én fog lejárni, a pénzügyi teljesítése idén október 2-án fog megtörténni

– olvasható a portálon.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfőn közölte, hogy devizakötvény kibocsátásának szervezésére mandátumot adott a Deutsche Bank, az Erste Bank Group és a J.P. Morgan pénzintézetnek és egyúttal ugyanaznapra befektetői konferenciahívás szervezésére kérte fel őket.

Az ÁKK finanszírozási terve idén 1 milliárd eurónyi devizakötvény kibocsátással számol.

eurókötvény deviza ÁKK
Kapcsolódó cikkek