Január óta lassú lecsorgásban mozog a BUMIX
A 18 közepes kapitalizációjú tőzsdecég árfolyam-teljesítményét követő BUMIX idén a tegnap délutáni árfolyamokkal számolva 15,7 százalékkal ereszkedett lejjebb, ez a vezető indexhez, a BUX-hoz képest kétszeres esésnek felel meg. Idei csúcsán, 4394 ponton január 5-én járt a BUMIX, a 2018-as – eddigi – mélypontjára, 3559 pontra pedig szeptember 18-án érkezett a mutató. A kosár tartalmát nemrégiben módosította a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), új részvényként bekerült a 4iG, a frissített összetételű indexkosarat szeptember 24-én élesítették. A BÉT közleményéből az olvasható ki, hogy a tőzsde vizsgálhatta az Est Media felvételét is a BUMIX-ba, de a kibocsátó részvényei végül kimaradtak. A 4iG megérkezésével minimális mértékben változtak a súlyarányok az indexen belül: továbbra is vezető az Opus (20,1 százalékos aránnyal), a Konzum 12,2 százalékos részt képvisel, 10 százalék feletti a súlya a Graphisoft Parknak és a CIG Pannóniának. A BUMIX 18 tagja közül öten (BIF, Csepel, Enefi, Rába és Zwack) nem teljesítették a kosárban maradás kritériumait, de mivel erre csak az első alkalommal került sor, a részvények a kosárban maradhattak. A közkézhányad alakulásában érdemi változás nem történt idén, továbbra is az ANY Biztonsági Nyomda részvényesi struktúrája a legfelaprózottabb, esetükben 71,2 százalék a kisrészvényesek aránya, a legalacsonyabb közkézhányad pedig a Takarék Jelzálogbanké: 9,9 százalék.
Bekerülésével a 4iG máris a BUMIX legjobban teljesítő papírjává vált, idén 81,5 százalékkal értékelődött fel. A képzeletbeli dobogón az informatikai társaságot a NordTelekom követi 57,8 százalékos, valamint a BIF 28,7 százalékos erősödéssel. Az ebben az évben tegnap délutánig 45 százalékos értékvesztést elszenvedő Waberer’s egyelőre a BUMIX leggyengébben teljesítő részvénye, a szállítmányozócég mellett kapitalizációjának negyedét elveszítette a Csepel, és 23,7 százalékkal lettek olcsóbbak a Konzum részvényei is.
A közepes kapitalizációjú BUMIX-tagok feléről már rendszeres elemzéseket olvashatnak a befektetők a BÉT által tavaly indított elemzői program keretében. A kilenc részvény mindegyikétől emelkedést várnak az elemzők ezekhez az árszintekhez képest, különösen nagy erősödésre számítanak a PannErgy, Appeninn, Masterplast hármastól. A szakértői várakozások szerint a zöldenergia-szolgáltató árfolyama 54,7 százalékkal emelkedhet, az ingatlanhasznosító, -fejlesztő részvényei mintegy 30 százalékkal drágulhatnak, és rendkívül jók az építőipari alapanyagokat gyártó cég kilátásai is, esetében 25,2 százalékkal magasabb a 12 hónapos elemzői célár az aktuális árfolyamnál.


