Pénz- és tőkepiac

Kérdőjelek az olasz kötvények piacán

Több olyan fejleményre is számíthatunk, amely nyomást gyakorol az államkötvények árfolyamára, és a hozamok növekedésének irányába hat.

Az Európai Központi Bank (EKB) októbertől 15 milliárd euróra, vagyis az eddigi ütem felére csökkenti a havi nettó eszközvásárlását. A lépés egy jó előre bejelentett forgatókönyv szerint történik, az olaszországi események miatt mégis különös súlyt kap.

Fotó: AFP/Andrea Ronchini/NurPhoto

Pénteken, szeptember 28-án ugyanis az Öt Csillag Mozgalom és a Liga alkotta olasz kormány olyan költségvetési tervezetet nyújtott be a parlamentnek, amely az előzetes várakozásoknál – és a Brüsszel által sugallt 2 százaléknál – lényegesen nagyobb, évi 2,4 százalékos államháztartási deficittel számol a következő három évben. A piac azonnal reagált: még aznap több mint 30 bázispontot emelkedett a 2 éves és a 10 éves állampapír hozama.

A folytatás nagyban függ a költségvetés körüli konfliktus kiterjedésétől.

Több olyan tényező is van, amely miatt akár gyors ütemben is súlyosbodhat a helyzet, ezek közül az első az EKB már említett lépése, hogy csökkenti a kötvényvásárlásokat – az EKB mérlegfőösszegének 17 százaléka olasz államkötvény. A költségvetési viták valószínűleg tovább növelik a távolságot Olaszország és az EU vezetése között, és a tét akár Olaszország EU-tagsága is lehet.

Az EU pénzügyi biztosa, Pierre Moscovici már meg is pendítette, hogy az unió szankciókat helyezhet kilátásba a nem Brüsszel-konform költségvetés miatt. Az olasz vezető politikusok valószínűleg nem fognak megrémülni a Brüsszellel való összeütközés miatt, sőt inkább előnyt kovácsolnak belőle, és könnyen lehet, hogy megkezdik egy népszavazás előkészítését, amely az eurózóna elhagyásáról szól.

Az olasz állampapírok problémája az olasz pénzügyi szektorra is kihat: az olasz pénzintézetek az európai uniós átlagnál nagyobb arányban tartanak állampapírokat, így kifejezetten nagy a kitettségük. A kötvénypiacot érintő eladási hullám minden bizonnyal átterjedne a pénzügyi szektorra is.

Az olasz kormány október közepén mutatja be a költségvetést az Európai Uniónak, addig több olyan fejleményre is számíthatunk, amely nyomást gyakorol az államkötvények árfolyamára, és a hozamok növekedésének irányába hat.

olasz államkötvény államháztartási deficit Európai Központi Bank
Kapcsolódó cikkek