BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OTP Bank élesben teszteli az innovációit

Az új fiókban a pénzintézet digitális ötleteket mutat be és tesztel az ügyfelekkel, egyebek mellett az OTP Lab által kifejlesztett megoldásokat – mondta a Világgazdaság kérdésére Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az innovációs fiók tegnapi avatóján, a budapesti Árkád üzletközpontban. A banknál figyelnek az ügyfelek visszajelzéseire, és az észrevételek alapján alakítják a megoldásaikat, sőt akár új ötleteket is befogadnak. Csányi Sándor hozzátette: egyelőre nem lesz másik innovációs fiók, a cél az, hogy az itt bevált termékek a későbbiekben folyamatosan megjelenjenek a többi kirendeltségükben is. A bankvezető szerint a fiókhálózatot a digitalizáció miatt nem szükséges drasztikusan csökkenteni, inkább a működési jelleg változik, előtérbe kerülnek majd a csak a fiókokban elvégezhető, tanácsadói jellegű szolgáltatások, például a hitelügyintézés.

Az OTP a versenytársak előtt, immár három éve elindította digitális fejlesztéseit, ezek keretében 38 nagyobb és 70 kisebb fejlesztés zajlott a bankban, a nagyobb fejlesztésekből 25-öt már implementáltak – részletezte az eddigi eredményeket az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Az ügyfelek minden ötödik személyi hitelt ma már digitálisan igényelnek. A hitelintézet célja, hogy a fiókok a jövőben papír- és készpénzmentesek legyenek – az innovációs fiók megfelel ezeknek az elvárásoknak. Csányi Sándor emlékeztetett arra, hogy a Euromoney először választotta a régió bankjának az OTP-t, amely az Európai Bankhatóság által végzett stresszteszten a kilencedik helyen végzett, a MasterCard-versenyen ismét az év bankja lett, és a 2018 leginnovatívabb bankja címet is elnyerte.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.