Pénz- és tőkepiac

Szárnyalt szerdán a pesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 862,91 pontos, 2,26 százalékos emelkedéssel, 39 115,56 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma az átlagosnál jóval magasabb, 27,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta, jó napja volt a magyar részvénypiacnak, az összes vezető emelkedett. Ez az értékesítési vezető szerint azért is érdekes, mert a nyugat-európai piacok billegtek:

eléggé negatívan indítottak, majd az amerikai piac belépésével emelkedni tudtak ugyan, de délutánra ismét elromlott a hangulat, és mínuszban is zártak.

Az amerikai indexek is nullán vannak, illetve halvány mínuszban billegnek – tette hozzá. A magyar papírok közül kiemelte a Mol teljesítményét.

  • A Mol 110 forinttal, 3,69 százalékkal 3088 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,39 százalékkal 11 570 forintra nőtt, forgalmuk 17,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,85 százalékkal 412,50 forintra emelkedett, forgalma 522,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok ára 25 forinttal, 0,48 százalékkal 5285 forintra nőtt, forgalmuk 4 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3707,37 ponton zárt szerdán, ez 7,72 pontos, 0,21 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

    BÉT tőzsde BUX
    Kapcsolódó cikkek