Pénz- és tőkepiac

A fiatalok szerint eljött a fizetésemelés ideje

A fiatalok nagyobb arányban számítanak fizetésemelésre, mint korábban – ez derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második féléves adataiból. Az eredmények azt mutatják, hogy a 19 és 29 éves kor közöttiek több mint 70 százaléka számít fizetésének növekedésére. 

A K&H Csoport 2018 második felében végzett felmérése szerint a 19 és 29 éves kor közötti fiatalok több mint fele, azaz 52 százaléka vár csekély, az inflációnál alacsonyabb mértékű fizetésemelést ebben az évben. 22 százalékuk pedig az inflációt meghaladó mértékben számít bérének növekedésére. Csupán 24 százalékuk nyilatkozta azt, hogy nem számít változásra, míg 2 százalékuk válaszából derült ki, hogy nettó fizetésének csökkentésével kalkulál.

Volt-e még egy generáció, amely már gyerekkorában a későbbi munkaeszközét használta így, készségszinten?
Fotó: Shutterstock

A K&H ifjúsági indexének 2013-ban végzett adataival összevetve a jelenlegi eredményeket, jelentős pozitív változást láthatunk. Míg öt évvel ezelőtt a fiataloknak csak 44 százaléka, idén már 74 százaléka számított fizetésemelésre.

Az, hogy a gyerekekkel már kisiskolás korukban beszélgetünk a pénz értékéről nagyon fontos lehet abban, hogy később miként viszonyulnak a munkához, mennyire becsülik meg a munkájukért kapott pénzt, illetve mennyire lesznek reális elvárásaik a munkájukért kapott juttatásokat tekintve

– hívta fel a figyelmet Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója a korai pénzügyi oktatás fontosságára.

„Fontos, hogy már gyerekkorban megértessük velük a pénz értékét, és ami mögötte van” – tette hozzá.

Fotó: K&H Bank

A munkához való hozzáállás nehéz kérdés a mai fiatal generáció számára Fazekas Éva blogger, álláskeresési tanácsadó szerint.

„A telefonjukat nyomkodó, komolytalan gyerekeknek látják őket sokan, de valamit mindenképpen érdemes figyelembe venni: az a telefon nekik a munkaeszközük lesz. Volt-e még egy generáció, amely már gyerekkorában a későbbi munkaeszközét használta így, készségszinten? Ha a pénzügyi ismereteket mind céges, mind háztartási szinten megismernék, az sokat segítene. Összességében azt gondolom, ha most a fiatalok bérigényét tévesnek és túlzónak minősítjük, azzal a fiatalok motivációját vesszük el. Vagy már most megérik bennük az elhatározás, hogy az ország határain kívül boldoguljanak” – mondja Fazekas Éva.

fizetésemelésre K&H ifjúsági index munkahely
Kapcsolódó cikkek