Csatlakozhat az elithez az Est Media
„Számításaink szerint a társaság februárban már megfelelhet a BÉT Prémium kategóriája által támasztott követelményeknek, hiszen addigra két teljes fél évben, idén márciustól augusztusig és idén szeptembertől jövő februárig meghaladhatja az átlagos kapitalizáció az 5 milliárd forintot” – mondta a Világgazdaságnak Balázs Csaba. Emellett a likviditás sem lehet kizáró ok, mert esély mutatkozik a 90 százalékos forgalomgyakoriság elérésére, vagyis arra, hogy a tőzsdenapok minimum 90 százalékában legyen üzletkötés a részvénnyel. Az egyéb feltételeknek szintén megfelel a cég. A Világgazdaság kérdésére, hogy február végén, ha az említett feltételek teljesülnek, kérvényezik-e a papír átsorolását a Prémium kategóriába, Balázs Csaba azt válaszolta: természetesen kezdeményezni fogják ezt a BÉT vezetésénél.
168
százalékkal emelkedett
az év eleje óta


