Öles léptekkel indult felfelé az OTP
M. E. | A sokat javuló nemzetközi hangulatnak, valamint az OTP-nek köszönhetően tegnap a BUX index 1,6 százalékkal 39 860 pontra emelkedett. A BÉT forgalma 14 milliárd forint volt tegnap. A legnagyobb hazai bank részvényei 8,3 milliárd forint értékben cseréltek gazdát, az árfolyam 3,5 százalékkal 11 690 forintra lőtt ki. A Mol-részvények kurzusa 1,8 milliárd forintos forgalom mellett 1,6 százalékkal 3110 forintra ugrott. Drágult a Magyar Telekom is, amely 0,7 százalékos erősödést követően 445 forinton zárt. A Richter papírjai viszont 1,4 százalékkal 5450 forintra estek vissza. Nem talált kapaszkodót a 4iG, amely 4,8 százalékkal 1800 forintra zuhant. A meghatározó európai tőzsdék is kivétel nélkül pluszban fejezték be a kereskedést. Különösen jól szerepelt a majd 1,5 százalékkal feljebb záró frankfurti DAX, amit az amerikai–kínai egyeztetésekről szóló pozitív hírek mellett az is segített, hogy a decemberi német konjunktúravárakozások meglepően jól alakultak. A forint árfolyama az euróhoz mérten enyhén, a dollárhoz képest valamivel többet gyengült. Este egy euró 323,8 forintot, egy dollár 286,2 forintot ért.


