BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történelmet ír a japán Takeda

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A legnagyobb tíz gyógyszergyártó közé kerül a Takeda a nála nagyobb és értékesebb ír Shire felvásárlásával, bár az üzletet számos kockázat övezi.

Pecsét kerülhet Japán történelmének eddigi legnagyobb külföldicég-vásárlására, ugyanis a Takeda gyógyszergyártó rendkívüli közgyűlése tegnap 90 százalékos többséggel megszavazta az ír székhelyű, de a részvényeit a londoni tőzsdére bevezető Shire 46 milliárd font (59 millió dollár) értékű akvizícióját. Az ügylet nem mentes a kockázatoktól, erre hívta fel a figyelmet az alapító család képviseletében fellépő és nemmel szavazó Takeda Kazuhisza korábbi vezérigazgató, aki elismerte, hogy a Takedának az előrelépéshez szüksége van partnerekre, de éppenséggel nem egy Shire méretű nagyvállalat megszerzésében kellene gondolkodni.

Takeda Kazuhisza véleményét a részvényeiket eladó befektetők is osztották, az ügylet márciusi megszellőztetése óta a Takeda árfolyama 25 százalékot gyengült, míg a Shire-é 57 százalékot erősödött. Az 1986-ban alapított, majd húsz riválisa bekebelezésével nagyra nőtt Shire az ajánlattételkor 33,4 milliárd fontot ért, míg a Takeda csak 22 milliárdot, s noha az olló azóta tovább nyílt közöttük, az írek az összeolvadással csak 49 százalékos részesedéshez jutnának a világ tíz legnagyobb gyógyszergyártója közé bekerülő közös társaságban. A legnagyobb gondot nem is a felvásárláshoz szükséges összeg előteremtése okozza, hiszen a Takeda ehhez már leszervezett magának egy 30,9 milliárd dolláros óriáskölcsönt, hanem az, hogy ezzel a társaság eladósodottsági mutatója a vörös zóna felé hajlik, s ilyenkor egy hitelminősítői fokozatrontás is hatalmas károkat tud okozni a vállalatnak és részvényeseinek.

A Takedát 2014 óta elnök-vezérigazgatóként szolgáló francia Christophe Weber szerint nincs miért aggódni, a szinergiák kihasználásával az ügylet várhatóan januári zárását követő három esztendőben évi 1,4-1,4 milliárd dolláros megtakarítást érhetnek el, az adósságállományt pedig 10 milliárd dollár értékű eszközeladással hozzák menedzselhető szintre, s már az első évben jelentős profitbővülésről adhatnak számot. A Takedának szűkké vált az ázsiai piac, saját gyógyszereinek egyre nagyobb konkurenciát jelentenek az olcsóbb generikus készítmények. Ezzel a problémával a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) kezelésében piacvezető, a vérzékenység, az emésztési zavarok és számos ritka betegség gyógyításában élenjáró Shire is szembesül. Ketten együtt azonban hatékonyabbak lehetnek az új gyógyszerek kifejlesztésében és piacra dobásában – húzzák alá a Reutersnak nyilatkozó elemzők.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.