Jogosnak ítélte másodfokon a bíróság az Enefi 83 millió forintos követelését, amellyel Nagydobos és Szamosszeg önkormányzata tartozik a vállalkozásnak. Az ügy 2006 júliusáig nyúlik vissza, akkor kötött a társaság fűtés-korszerűsítési szerződést a nagydobosi önkormányzattal. Az Enefi, akkor még E-Star, a kivitelezés teljes költségét átvállalta a rendszer tizenkét évi üzemeltetésével és karbantartásával együtt – derül ki a jegyzőkönyvekből. A gázárhoz kötött szolgáltatási díjat és a fogyasztást az önkormányzat fizette volna. A szolgáltatási díj kezdetben 484 ezer forint volt, ám a gáz drágulása miatt 2010-re 848 ezer forintra emelkedett, amit Nagydobos nem tudott kifizetni, s rá egy évre csődöt jelentett.
Az Enefi a 2013-as harmadik negyedéves jelentésében még bízott abban, hogy megegyezés születik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) mint fenntartóval a Nagydobos és a szomszédos Szamosszeg önkormányzatával folyó perben, ugyanis az érintett iskolák akkor kerültek a Klik kezelésébe. Az egyezség azonban nem jött létre. Lapunk kérdésére Kovács Gábor, Nagydobos polgármestere annyit mondott, hogy amíg nem kapják kézhez a jogerős ítéletet és indoklását, addig nem tudnak érdemben nyilatkozni.
A piacot nem rázta fel különösebben a kedd esti tőzsdezárás után közzétett pozitív hír. Szerdán ugyan 7 forintos réssel nyitott a kurzus a pernyerésre, ám napközben csupán pár milliós forgalom jellemezte a papír kereskedését. Az Enefi árfolyama jobbára 208 és 215 forint között mozgott.
Az egykor nagy reményű társaság az utóbbi években már csak önmagát vette. Az utoljára 2016 tavaszán megfogalmazott, lassan leketyegő középtávú terveiben csak a hazai projektek értékesítése, a még folyó perek lezárása és a saját részvények vásárlása szerepel.
Tavaly ősszel ugyan volt némi mozgás, amikor kockázatos cseppfolyósföldgáz- és sűrítettföldgáz-üzletekbe fektetett a társaság. Beszálltak a 17 millió euró költségvetésű PAN-LNG és a 11,6 millió euró költségvetésű Clean Fuel Box projektekbe, amelyeket az innovációt támogató uniós hatóság (INEA) 85 százalékban finanszíroz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.