Az ING csoport a negyedik negyedévben 25 százalékkal 1,27 milliárd euróra növelte nyereségét az előző év azonos időszakához képest – jelentette a holland pénzintézet tegnap reggel. A bank 1,69 milliárd eurós negyedéves tisztított profitja is felülmúlta a bázisidőszakban elért 1,56 milliárd eurót, és túlszárnyalta a Reuters 1,57 milliárd eurós elemzői konszenzusát is. A váratlan jó eredményt a gyorsjelentés szerint egyaránt hajtották a közel 2 százalékkal 3,57 milliárd euróra bővülő kamat-, valamint a szintén növekvő jutalék- és díjbevételek. A potenciális pénzmosások ellenőrzésének elhanyagolása miatt a harmadik negyedévben 775 millió eurós bírsággal sújtott ING Banknál a botrány dacára is gyarapodott az ügyfélszám, és 3,2 milliárd euróval nőtt a folyósított hitelek állománya is. A kulcsfontosságú banki mérőszámok közül a kamatmarzs ugyan az egy évvel ezelőtti 1,58 százalékról 1,56 százalékra esett, ám a költség-bevétel arány ugyanezen időtávon 60 százalékról 57 százalékra javult. Stagnált ugyanakkor a holland bank 14,5 százalékos Tier 1-es tőkemegfelelési mutatója. Ralph Hamers vezérigazgató szerint az igazgatótanács a tavalyi év utolsó három hónapjában jelentős költségcsökkentést hajtott végre, de továbbra sem dőlhet hátra a menedzsment, hiszen lassuló növekedésre számítanak a bankközi hitelpiacon, miközben emelkedő hatósági költségekkel és egyre újabb pénzpiaci kihívásokkal kell szembenézniük. Bár a rossz hitelekre képzett céltartalék 190 millió euróról 242 millió euróra hízott, a bank mindkét számot átlag alatti kockázatnak tartja. Az osztalék 44 eurócent lesz, a teljes kifizetés pedig 68 centet tesz majd ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.