Alacsonyabb osztalékhozam várható
A régiós távközlési cégek részvényesei átlagosan 3,9 százalékos osztalékhozamra tehetnek szert idén a 2018-as eredményekből, ami 0,8 százalékpontos éves emelkedésnek felel meg. Az átlagos osztalékprémium a vonatkozó ország tízéves állampapírjához képest 1,5 százalék.
Mivel a cseh O2 igazgatósága még nem közölte, hogy milyen osztalékjavaslattal áll majd az április végi közgyűlés elé, itt az elemzői konszenzus 17 koronás átlaga szerepel. A régióban általában május közepén kerül le a szelvény a részvényről, és május végén vagy június első napjaiban fizetnek. A Magyar Telekomnál a kifizetési nap május 24-én lesz.
Elsőként az állampapírral szembeni prémiumot érdemes nézni, mert a befektetők osztalékpapírként tekintenek a telekommunikációs cégek részvényeire. Ilyenkor fontos figyelembe venni, hogy Magyarországon cél az államadósságon belüli lakossági rész növelése. Ezért a háztartások jóval magasabb hozamot érhetnek el az állampapírokon, mint az intézményi befektetők. Az inflációkövető PMÁK-kal 4,2 százalékos hozamot is el lehet érni, amihez képest már csak 1,1 százalékos a Magyar Telekom osztalékprémiuma. A többi régiós országban nincs ilyen előnyük a kisbefektetőknek az állampapírpiacon
– hívta fel a figyelmet Gaál Gellért, a Concorde elemzője. Az is fontos faktor, hogy az egyes cégek szolgáltatási struktúrája és felépítése is eltérő. Példaként az elemző az O2-t említette, amely bérli az infrastruktúráját, így nagyobb kifizetési rátát alkalmazhat.
A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja