Pénz- és tőkepiac

Leányok nélkül is jól teljesített az Opus és a Konzum

Sok titok nem derült ki a Konzum és az Opus hétfő este közzétett üzleti jelentéséből, a konszolidált beszámolóra április elejéig még várni kell.

Egyelőre túl sok következtetést nem lehet levonni a Konzum és a Opus holding tavalyi teljesítményéből, a hétfő este közzétett üzleti beszámoló ugyanis nem konszolidált, azaz nem tartalmazza a leányvállalatok eredményeit. Ez azért is fontos, hiszen a fúzióra készülő társaságok esetében sem ezt vették alapul a részvények cserearányának meghatározásakor, hanem a leányvállalatokkal konszolidált adatokat.

Az Opus esetében a leglátványosabb növekedés a mérlegfőösszeg-adatokban következett be, ezen a soron 2018 végén 147,9 milliárd forint szerepelt, szemben az egy évvel korábbi 13,4 milliárddal.

A tavaly megvalósított három zárt körű alaptőke-emelés során összesen 211 086 638 törzsrészvényt bocsátottak ki, így a társaság összesen 536 384 476 részvénnyel rendelkezik, jegyzett tőkéje az év végén 13,4 milliárd forint volt, ami 66 százalékos növekedés a 2017. év végi adatokhoz képest.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

A cég összes működési bevétele 2,57 milliárd forint volt, ami 2,4 milliárddal emelkedett a bázisévi adatokhoz képest. Az egyéb működési bevételen belül számolták el az Opus Press eladását követően a leányvállalattal szemben fennálló 2,53 milliárd forint engedményezett követelés elismert értékét.

Nagyrészt ennek tudható be, hogy az összes működési költség soron csaknem 2,6 milliárd forintos növekedés volt 2018-ban. A pénzügyi műveletek bevételében számolták el a 100 százalékos tulajdonlású Opus Press értékesítésén elért árfolyamnyereséget mindösszesen 7,3 milliárd forint értékben, míg a pénzügyi műveletek ráfordításait növelte a részesedések értékelésekor megállapított értékvesztés összege 130,3 millió forint értékben, amelynek következtében a pénzügyi műveletek eredménye 2018-ban 7,55 milliárd forint nyereséget mutat.

Az Opus összességében 6,9 milliárd forint adózott eredményt produkált, meghétszerezve a 2017. évi teljesítményét és 5,9 milliárd forinttal nagyobb eredményt elérve.

Látványos számokat közölt a konzum is

A Konzum esetében is látványosak a számok, a mérlegfőösszeg csaknem az ötszörösére emelkedett, köszönhetően a végrehajtott tőkeemeléseknek.

A saját tőkéje 556 millió forintról majdnem a hetvenszeresére, 38,7 milliárd forintra emelkedett. A kötelezettségek a hatszorosukra, 2,3 milliárd forintról 14 milliárdra nőttek. EBITDA-soron 234 milliót meghaladó veszteséget jelentett a cég, az adózás előtti eredmény a tavalyi 34 milliós veszteség után 347 millió forintos pluszba fordult, az egy részvényre eső eredmény 17 forint lett az egy évvel korábbi mínusz két forint helyett.

Opus Konzum beszámoló
Kapcsolódó cikkek