Pénz- és tőkepiac

Waberer’s: Itt az idő, fordulat jöhet

a Link eladójától kapott 2 millió euró is javíthatja az első negyedéves számokat – véli Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője.

Holnap piaczárás után teszi közzé a Waberer’s a negyedik negyedéves eredményeit. Sajnos úgy tűnik, hogy a menedzsmentnek igaza lett. Tavaly az év első felében még optimisták voltak a negyedik negyedév keresletének felfutásával s így a piaci feszültségek oldódásával kapcsolatban.

A harmadik negyedéves számok, az ősz közepi közzététellel párhuzamosan viszont arra figyelmeztettek, hogy a korábban várt kismértékű visszaeséssel szemben az amortizációval módosított üzemi eredmény (EBITDA) 15-20 százalékkal csökkenhet 2018-ban. Jelenlegi tudásunk szerint pedig úgy tűnik, hogy a november közepén megjelölt mértékben esett vissza a cég éves teljesítménye, legalábbis ami az EBITDA-t illeti. Az üzemanyagárak a negyedév átlagában alig csökkentek valamit, ráadásul a mélypont a kéthetes év végi leállásra esett. Így az ebből adódó feszültségek továbbra is jelentős szerepet játszottak a cég életében. Ráadásul a vezérigazgató is távozott, ami szintén nem kedvezett a részvények megítélésének, amelyek az elmúlt napokban újabb történelmi mélypontra jutottak.

Mostanra olyan olcsóvá vált a hogy a könyv szerinti érték közel felén forog. Ez még akkor is alacsony érték, ha a goodwill értékét nullának tekintjük, hiszen a materiális javak értéke körülbelül 2000 forintra rúg. Ráadásul ennek mintegy negyede készpénz. Ha pedig az operációra tekintünk, akkor az első negyedévnek fordulatot kellene hoznia. Egyrészt az üzemanyagok ára átlagosan 8 százalékot esett negyedév per negyedév alapon, ami segítheti a jövedelmezőséget. Másrészt az év második felében elindítottak több olyan programot, amelynek köszönhetően növekedhet az eredmény. Ezek első hatása az első negyedévre tehető. Ilyen a különböző szállítmányozási vonalak felülvizsgálata, valamint az árazás rugalmasabbá tétele a kamionok jobb kihasználtságának elérése érdekében. S csak hab a tortán, hogy szavatossági igény kapcsán még egy egyszeri tétel, a Link eladójától kapott 2 millió euró is javíthatja az első negyedéves számokat.

startégia Waberer's Holding
Kapcsolódó cikkek