Felforgathatja a Danske Bank körüli pénzmosási botrány a pénzügyi intézmények hagyományos működési alapelveit. Az ügy ugyanis rávilágított, mekkora lyukak tátongnak az európai bankszabályozásban, és hogy egy gyanús ügyfél mennyire egyszerűen ki tudja játszani egymással szemben a bankokat. Ugyan egyelőre csak elméleti vita zajlik a témában, de sokatmondó, hogy a felügyeleti szervek és a hatóságok Európa-szerte támogatnák a banki titoktartási szabályok fellazítását.
A Danske Bank tavaly elismerte, hogy észt leányvállalata a 2007 és 2015 között történt pénzmosások meghatározó szereplője volt.
A – forrástól függően – 130–230 milliárd dollárnyi, főleg oroszországi eredetű pénz többsége, amely átfolyt a rendszeren, gyanúsnak bizonyult, ám a bank – amely tudott a problémáról – jóváhagyta az ügyleteket. A Danske Bank több milliárd dollárnyi lehetséges büntetéssel néz szembe az európai és az amerikai bűnügyi vizsgálatok után, és az ügy bankszektorra gyakorolt hatása még mélyrehatóbb lehet.
A banki tevékenységgel kapcsolatban alapelv, hogy az ügyfeleket titoktartási szabályok védik. Azokat az információkat, amelyeket a bank az ügyfélről megszerez, nem adhatja ki, és ez igaz azokra az adatokra is, amelyek esetleg bűncselekményre utalnak.
Ilyen adatok birtokában a pénzintézet a nemzeti hatósághoz fordulhat, hogy eljárást indítson, de még ezt az információt sem lehet a többi banknak kiadni.
Ez viszont megteremti annak a lehetőségét, hogy az ügyfélmegismerési (KYC) eljáráson megbukott, vagy egyéb módon gyanússá vált ügyfél egyszerűen átsétálhat az utca másik oldalára, hogy megpróbáljon egy másik banknál tevékenykedni.
A teljes cikk a keddi Világgazdaságban olvasható
