BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem talált fogást a GVH

Fajlagosan a legkisebb bankkártya-elfogadók költségei csökkentek a leginkább 2013 és 2018 között, a forgalom arányában 2 százalék körüli díjakkal kell számolniuk. Ez a korábbi költségek megfeleződését jelenti a versenyhivatal jelentése szerint.

Lényegében egyetlen, a bankkártyás fizetés költségeivel kapcsolatos aggályt sem igazolt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ágazati vizsgálata, legalábbis az előzetes vizsgálati jelentés megállapításai szerint. A GVH szakértői először azt a hipotézist vizsgálták, amely szerint a bankközi jutalékok (interchange-díj) 2014-es csökkentéséből eredő költségcsökkentést a bankkártya-elfogadók nem, vagy csak részben adták át a kereskedőknek.

A GVH megállapítása szerint az interchange-szabályozás bevezetése után a jutalékok forgalomhoz viszonyított aránya megfeleződött, 0,214 százalékponttal lett kisebb.

Jól vizsgáztak a bankkártya-elfogadók a Gazdasági Versenyhivatal ellenőrzése során
Fotó: Kallus György

Azt ugyan igazolta a vizsgálat, hogy a kártyaelfogadás biztosításáért kért – eleve magasabb, 0,6 százalék körüli – egyéb bevételek a kezdetekben (2014 első negyedévében 0,076 százalékponttal) nőttek, ám a verseny miatt már 2014 végére 0,6 százalék alá estek. A GVH összességében már 2014 első negyedévében a kártyaelfogadási díjak csökkenését mutatta ki, adatai szerint az elfogadók bevételei 2013 és 2018 első negyedéve között 0,3 százalékponttal csökkentek.

A csökkenésnek csak a kétharmadát adta az interchange-díj csökkenése, amit tehát a bankok valóban ott hagytak a kereskedőknél.

A GVH kimutatta, hogy a bankkártya-üzemeltetésben érintett szolgáltatók legnagyobb bevétele a tranzakció értékével arányos díjakból, jutalékokból származik. E bevételeik folyamatos növekedését az egyre nagyobb forgalom igazolhatja. A fix költségek az új POS-készülékek telepítésével párhuzamosan szerényen emelkednek. A GVH megállapításai szerint kiugróan nőtt a tranzakciószámmal arányos díjazás, ami a nagyszámú, de kis értékű ügyleteket lebonyolító kereskedőknek lehet hátrányos.

A teljes cikket a csütörtöki Világgazdaságban olvashatja

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.