BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak a Richter tartotta magát a múlt héten

A budapesti részvénypiac múlt heti forgalma 57 milliárd forintot tett ki a megelőző héten elért 36,5 milliárd forint után, a BUX index 1,6 százalékkal 40 310 pontra süllyedt. Az OTP árfolyama 2,9 százalékkal csökkent, pénteken 12 070 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma csaknem 30 milliárd forint volt. A Mol kurzusán az sem segített, hogy a pénteki nyitás előtt publikálta a vártnál jobb második negyedéves gyorsjelentését. A magyar olajtársaság részvényei egész héten 1,7 százalékkal, pénteken 1,1 százalékkal estek, heti záróáruk 2970 forint volt. A Richter-részvények a múlt héten 0,4 százalékkal 5155 forintig erősödtek. A Magyar Telekom papírjai ezalatt 1 százalékkal 429 forintra gyengültek.

A pénteki európai kereskedést beárnyékolta Donald Trump amerikai elnök csütörtök esti bejelentése, hogy szeptembertől újabb importvámot vet ki a kínai termékekre. A német DAX ennek következtében a hét utolsó napján több mint 3 százalékkal zuhant, míg a BUX 0,4 százalékos mínusszal úszta meg a lefordulást. Az euró pénteken késő este 327,5 forinton, a dollár pedig 294,8 forinton állt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.