A nyár utolsó hónapja rendszerint az iskolakezdésről szól, a nyaralás miatt a családok költségvetése feszes, ezért ilyenkor az átlagosnál többször élnek a hitelfelvétel lehetőségével – ez mutatkozik meg abban is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az elmúlt két évben az augusztusi személyikölcsön-kihelyezés meghaladta a karácsonyi bevásárlásokra felvett összeget. (Természetesen az iskolakezdés mellett a szükséges felújításokra és – egyre inkább – a nyári üdülésekre költött hitelforintok is dobják a hitelkihelyezési statisztikát.) Ugyancsak trendszerű, hogy a nyári hónapokban a folyósított kölcsönök átlagos kamatszintje némileg emelkedik. Ez ugyanakkor azzal magyarázható, hogy ezekben a hónapokban olyan ügyfelek is hitelfelvevőként jelennek meg, akik kevesebb kamatkedvezményre jogosultak, s ezért a banki kínálatban széles sávban meghatározott kamatok közül a magasabbat kapják. Ugyanakkor a májushoz képest 26 bázisponttal, 13,1 százalékra emelkedő átlagkamat is 0,88 százalékponttal alacsonyabb annál a 13,98 százalékos átlagkamatnál, amennyiért tavaly jutottak hozzá az ügyfelek személyi hitelhez. Az idei nyár nagy kérdése, hogy a klasszikus személyi hitelek kihasználtságát mennyire csorbítja majd a babaváró hitel. A pénzintézetek mindenesetre a tavalyihoz hasonlóan elkezdték az akciózást – legalábbis a Money.hu adatai szerint. A Provident augusztus 26-ig Bizalom Plusz heti és havi kölcsönt kínál azon ügyfeleinek, akiknek épp nincs törlesztett kölcsönük a szolgáltatónál, ám idén tavasszal még ügyfelei voltak a társaságnak. A Provident Bizalom Plusz 110 hetes kölcsön 15,28 százalékos (THM 16,4 százalék), a havi törlesztésű megoldás 30 hónapra évi 15,43 százalékos (THM 16,6 százalék) kamat mellett vehető igénybe. A társaságnál szeptember 2-ig köthető a 36 hónapos futamidejű Havi 7-es kölcsön. Az 1,2–1,5 milliós hitelösszegre az ügyfél 6,81 százalékos kamatot fizet, a törlesztőrészletek a teljes futamidő alatt az utolsó részletet leszámítva változatlanok. A Raiffeisen Banknál is újra van újügyfél-kamatkedvezmény, amely azoknak az ügyfeleknek jár, akik 2019. május 16-án még nem rendelkeztek a Raiffeisennél lakossági bankszámlával, és a kölcsönigénylés kiállításakor sem adósként, sem adóstársként nem szerepeltek a banknál. Az új ügyfél-kedvezmény 4 százalékpont, ám ha a 250 ezer forintos jövedelemátutalást választja a partner, akkor a kedvezmény mértéke 8 százalékpont lehet a standard 15,95 százalékos kamatból. A bank 5 százalékpontos kamatkedvezményt ad a standard díjból annak, aki más banknál fennálló hitelének kiváltására igényel minimum 3 millió forintos kölcsönt, a Hitelkiváltó Plusz kamatkedvezmény ennél nagyobb, 8,5 százalékpont – ugyanakkor a két kedvezményes konstrukció nem vonható össze. A Raiffeisen a személyi kölcsöneihez igényelt Uniqa hitelfedezeti biztosítások első kéthavi biztosítás díját jóváírja. Holnapig igényelhető a Cetelem Bank akciós személyi kölcsöne, a 6,9 százalékos kamat 3 és 9,9 millió forint közötti hitelösszeg és 60 hónapos futamidő esetén érhető el. Az OTP október 5-ig változatlan feltételekkel meghosszabbította akciós személyi kölcsönét, s ugyaneddig érvényesek az online és promóciós kuponkód-kamatkedvezmények is. A MagNet Banknál nem aprózták el, év végéig meghosszabbították a személyikölcsön-akciót, amelynek keretében nem számítanak fel folyósítási díjat. A Sberbank szintén év végéig hosszabbította meg személyi kölcsöneinek árgarancia-akcióját. A K&H kiemelt személyi kölcsönét 9,49, a standard konstrukciót 12,99 százalékos kamat mellett nyújtja. Vannak olyan lépések is, amelyek azért alátámasztják az emelkedő kamatról szóló jegybanki adatsort. Miután a hathavi Bubor referenciakamat 0,27 százalékról 0,30 százalékra emelkedett, a Cofidis Megújuló hitele drágult, noha a kamatfelár – 1 milliós hitelig 20,4 százalék – nem változott. A pénzintézet az igényelhető kölcsönösszeget 1,5 millióra emelte, itt a kölcsönteher évi 19,60 százalék. Az Erste július óta a Most és a Most Extra személyi kölcsön kamataihoz nem nyúlt, ugyanakkor a THM-ek 0,01–0,05 százalékponttal magasabbak lettek néhány esetben.
A lakáshiteleknél egységes a kamatcsökkenés
Ahogy korábban a Világgazdaság jelezte, mélypontra jutottak a lakáshitelkamatok. A Bankmonitor.hu adatai szerint 12 bankból nyolc hajtott végre kamatcsökkentést lakáshiteleinél augusztusban. A fő ok a referenciakamatok mérséklődése volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.