BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyalt az OTP a gyorsjelentés után

Az előző hetinél valamivel kisebb, 53 milliárd forint forgalom mellett 0,76 százalékkal 40 615 pontra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten. A Mol után a másik három blue chip is közzétette második negyedéves jelentését. Az OTP rekordnyereségről számolt be, de a Richter és a Magyar Telekom sem közölt rossz számokat. Ennek ellenére csak a vezető olaj- és bankpapír erősödött a héten. Az OTP-részvények pénteken 11,5 milliárdos forgalom mellett 2,6 százalékot emelkedtek az elemzői várakozásokat jóval felülmúló beszámoló hatására, a hét folyamán pedig 4,81 százalékkal kerültek feljebb, és 12 650 forinton zártak. A Mol 0,47 százalékkal erősödött a héten, papírjai 2984 forinton fejezték be a kereskedést. A Richter 5 százalékkal, a Magyar Telekom 2,5 százalékkal gyengült, az előbbi részvény záróára 4900, az utóbbié 418 forint volt. Az európai tőzsdéket pénteken erős mínuszba húzta az olasz kormányválság és az előrehozott választás lehetősége. A forint erősödött az euróval szemben, péntek este 324,4 forinton jegyezték az európai fizetőeszközt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.