BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vidéken lennének nyugdíjasok a fiatalok

Vidéki nyugdíjas életre vágyik a magyar fiatalok jelentős része, a külföldön töltött időskor képe kevésbé vonzó – derült ki az OTP Nyugdíjpénztár kutatásából.

Külföld helyett a magyar tájakról álmodozik az Y és a Z generáció tagjainak többsége, ha a nyugdíjas éveikről van szó – derült ki az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készült, reprezentatív Pulzus-kutatásból. Az 1997 után született korosztálybeliek többsége itthon töltené el az idősebb éveit. Ugyanakkor a generáció negyede számára vonzó a külföldi nyugdíjas évek képe is. Az idősebb Y generáció ennél kevésbé kalandvágyó, mindössze 12 százalékuk szeretne inkább külföldön élni. A Z generációbeliek 64 százaléka kifejezetten Magyarországon szeretné az időskori éveit eltölteni, míg az Y generáció esetében ugyanez az arány már 80 százalék. Az ismerős magyar környezethez való ragaszkodást a család közelségének fontossága is magyarázhatja. Ezt az is alátámasztja, hogy a kutatásban arra a kérdésre, hogy „milyen nyugdíjas szeretnél lenni?”, a megkérdezettek több mint fele azt a választ adta, hogy olyan, aki a családjának, az unokáinak szenteli idejének nagy részét. „Az egyre kitolódó nyugdíjkorhatár és a tíz éve változatlan nyugdíjminimum veszélyeztetheti az anyagi gondoktól és munkától mentes időskori éveket. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az időben megkezdett nyugdíjcélú megtakarítás segítségével kis lépésekkel is megalapozható a többség által vágyott idilli öregkor” – mondta Horpácsi Krisztina, az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője. Hozzátette: az utóbbi időben egyre nő a fiatal belépők aránya az OTP Nyugdíjpénztárnál, azonban még mindig van hova fejlődni. „Szeretnénk megmutatni, hogy az anyagi gondoktól mentes nyugdíjas élet igenis elérhető, ehhez érdemes minél előbb élni a pénztárunk által nyújtott hosszú távú megtakarítási lehetőséggel” – hívta fel a figyelmet.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a vidék békés csendjére vágynak a magyarok nyugdíjas korukban. A nagyvárosok zajától távoli magyar vidék lenne a megfelelő lakhely mind az 1997 után, mind pedig a 1980–1996 között születettek számára. A magyarországi fiatalok mintegy kétharmada inkább vidéken szeretné élvezni az időskori éveit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.