BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olajpánik árnyékában ralizott a Mol

K. T. | Közel tizenegymilliárd forintos forgalom mellett 1,3 százalékkal, bő félezer ponttal 40 820 pontra erősödött tegnap a BUX. A pesti tőzsdeindexre egyelőre nem terjedt át a nyugati piacokat uraló pesszimizmus, amit a szaúdi Aramco két olajterminálját ért dróntámadást követő pánik váltott ki. A hazai vezető papírok a Magyar Telekom kivételével erősödtek. A Mol szállította a legerősebb teljesítményt, az olajrészvényt 2,7 százalékkal 2976 forintig húzták fel a befektetők. Erősen fejezte be a napot a Richter is, amely 1,95 százalékkal került feljebb, és így 4920 forinton búcsúzott a tegnapi kereskedéstől. Az OTP 0,7 százalékkal emelkedett, míg a Magyar Telekom 0,2 százalékkal korrigált lefelé.

A bankpapír 12 760, a telekommunikációs részvény pedig 432 forinton zárta a hétindítót. Rossz napja volt ugyanakkor a forintnak, a hazai fizetőeszköz az euróval szemben 0,9 százalékkal, a dollárral szemben pedig csaknem 3 százalékkal gyengült. Az európai közös pénzt 332,1 forinton, az amerikait 302 forinton jegyezték az európai tőzsdezáráskor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.