Válságállók lehetnek a vietnámi, orosz és görög részvények
Az Egyesült Államok és Kína ugyan világméretű problémává tette a gazdasági protekcionizmust, az S&P 500 részvényindex mégis újabb és újabb csúcsokra tör. Az amerikai részvényeken kívül azonban számos más olyan szegmense is van a globális tőkepiacoknak, amelyek mentsvárként szolgálhatnak, sőt ahonnan kedvező megtérülést is várhatnak a befektetők – mondta el pénteken Kocsi János, az Amundi részvény-portfólió mendzsere.
Vietnam például sokat profitál a kínai termékeket sújtó amerikai védővámokból, hiszen az olyan multinacionális vállalatok, mint például a Samsung előszeretettel telepítik át ide gyártóbázisukat – még ha az sokszor csak a gyártási folyamat utolsó fázisait érinti is – az ázsiai nagytestvértől.
Vietnam ugyanakkor ettől függetlenül is ütős makro-koktéllal várja a tőketulajdonosokat, az idei GDP várhatóan 6,7, az ipari termelés 10,5 a kiskereskedelmi forgalom pedig 11,5 százalékkal növekszik. A dél-kelet-ázsiai ország gazdasága mégsem túlhevült, az infláció mértéke csupán 2,3 százalék.
Görögországot az athéni tőzsdeindex 46 százalékos idei menetelése teszi különösen érdekessé, emellett a néhány hónapja hivatalba lépett új kormány kifejezetten piacbarát intézkedéseket jelentett be. Többek között egy bankmentő csomag is látótávolságba került, de – az IMF-fel egyeztetve – adócsökkentést és privatizációt is ígértek. Hellászban 2013 óta 27 százalékról 17 százalékra esett a munkanélküliség, az országba látogató turisták száma pedig az idén újra elérheti a 30 millió főt.

Talán némileg még meglepőbb módon az orosz részvényekre is derűlátó az Amundi. Az orosz exportcikkek – például az energiahordozók – ugyanis nincsenek kitéve az amerikai importvámoknak, a szankciók pedig nem igazán érintik az orosz konjunktúrát. A növekedés a kézben tartott infláció mellett elérheti az 1,5-2 százalékot, ráadásul iker-többlet jellemzi a gazdaságot, azaz mind a folyó fizetési mérleg, mind az államháztartás egyenlege pozitív.
Az Amundi szerint a fenti eszközökön túl vonzóak még az indiai és a lengyel részvények, de egy kiegyensúlyozott portfólióban helyük lenne a kínai technológiai cégek, a belföldre termelő amerikai vállalatok, valamint a kiberbiztonsági, adatvédelemmel foglalkozó és felhőalapú szolgáltatásokat nyújtó cégek értékpapírjainak is. A részvényeken kívül nyerők lehetnek még az amerikai államkötvények, a fejlődő piaci kötvények, és egyre több profi befektető tesz az aranyra is.


