BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcsformában az OTP

Bombaformát mutat októberben az OTP Bank részvénye: a hónap során csaknem hat százalékkal emelkedett az árfolyama, és több alkalommal is történelmi rekordot döntött.

Továbbra is csúcsformában van az OTP Bank részvénye, a vezető bankpapír 13 540 forinton, új történelmi rekordértéken fejezte be a keddi kereskedést. Az 1,3 százalékos erősödéshez a megszokottnál nagyobb, 9 milliárd forintos forgalom párosult. Idén az OTP-papírok árfolyama a részvényenként 221 forintos osztalékfizetés hatása nélkül is már 20 százalékkal került feljebb. A magyar bankpapír ezzel a teljesítménnyel nem csupán a 6,9 százalékkal emelkedő BUX indexet múlja felül jelentősen, de a kontinens bankszektorát is: a STOXX Europe 600 Banks index mindössze 5 százalékkal állt magasabban tegnap, mint az év elején.

A keddi emelkedést a Morgan Stanley céláremelése is támogatta, a bankház ajánlása továbbra is vétel, az új célár pedig 15 100 forint, amelynek teljesüléséhez 11,5 százalékos árfolyam-emelkedés lenne szükséges. A fundamentumok alapján az OTP Bank továbbra is vonzó, mindez megmutatkozik az elemzői várakozásokban is. A tavaly 318 milliárd forintos csoportszintű nettó eredmény után idén 373 milliárd forint következhet, vagyis több mint 17 százalékos profitnövekedést jelez előre a Reuters konszenzusa.

A nagyobb nyereségből a tulajdonosok – piaci várakozások szerint – a tavalyi profitból az idén kifizetett 221 forintos részvényenkénti osztalék után 253,5 forint részesedést kaphatnak. A harmadik negyedévre vonatkozóan a Reuters adatbázisa szerint az elemzők várakozása 96 milliárd forintos profit. Az OTP-részvények jelenleg 10 körüli előremutató P/E (árfolyam/egy részvényre jutó nyereség) rátával forognak, ami megegyezik a szektortársak értékeltségével. A magyar bankhoz kapcsolódó hír, hogy tegnap a bolgár versenyjogi hatóság jóváhagyta, hogy a francia Groupama csoport helyi érdekeltsége megszerezze az Express Life Insurance 100 százalékát az idén az OTP csoport tulajdonába került Expressbanktól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.