BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Halasztják az ügyfelek hitelesítését

N. L. N. | Az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) döntése értelmében a pénzforgalmi irányelv (PSD2) online kártyás vásárlások szigorú ügyfél-hitelesítésére (SCA) vonatkozó szabályainak alkalmazását 2020. december 31-ig kell megvalósítaniuk a piaci szereplőknek. Az eredeti szabályozás elvben szep­tember 14-től tette volna ezt kötelezővé, ám számos banki szereplő és még több kártyaelfogadásban érdekelt webshopot működtető cég kellő kapacitások hiányában nem tudta teljesíteni a kétfaktoros ügyfél-azonosítás technikai feltételeit.

Az EBA állásfoglalása szerint nem a szabályozás elhalasztásáról van szó (erre nincs is mód, hiszen a PSD2 bevezetését az Európai Parlament megszavazta), inkább arról, hogy a nemzeti hatóságoknak a szankcionálás helyett a bevezetés nyomon követése és támogatása a feladatuk. Ugyancsak egyértelműsíti az EBA, hogy az adatokkal való visszaélések esetén az irányelv felelősségi előírásai érvényesek.

Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa korábban már 12 hónapos halasztást adott a hazai hitelintézeteknek és kereskedőknek arra, hogy az internetes bankkártyás vásárlásoknál bevezessék a szigorú ügyfél-hitelesítést. A Világgazdaság kér­dé­sére, hogy a hazai szabályozást hozzáigazítják-e az EBA által meg­jelölt időpontokhoz, a jegybank azt közölte: számukra is friss az információ, álláspontjukat csak később alakítják ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.