Pénz- és tőkepiac

Hatalmas összegeket emészthet még fel a MAX-botrány, de csőd nem valószínű

Stratégiai helyzete miatt nem valószínű, hogy a vállalat belebukik a hibáiba, akár az amerikai kormány segítségére is számíthat. A 737 MAX gépek azonban még sokáig a földön maradhatnak.

Dollármilliárdokat költhet a továbbiakban a Boeing a 737 MAX típusú repülőgépének botránya miatt. Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája szerint az elmúlt napok eseményei miatt még későbbre tolódhat a 737 MAX típusú gépek újbóli forgalomba helyezése. Az újabb botrány következtében egyre kevésbé életszerű az a forgatókönyv, hogy a Boeing érintett repülőgépei november végén ismét kifutópályára állhatnak.

Már az eddigi késés is negatív fejlemény a cég számára, de az esetből büntetőügy is kerekedhet, amit könnyen lehet, hogy csak több milliárd dollár megfizetésével zárhat le a vállalat

– véli Móró Tamás.

Fotó: Stephen Brashear/Getty Images

A múlt pénteken kiszivárgott üzenetváltás alapján a légi közlekedési vállalatnál tudhattak a géptípus átesésvédelmi szoftverének (MCAS) biztonsági problémáiról, ám ezeket elhallgatták a hatóságok elől.

A két-három évvel ezelőtti dokumentum szerint a cég egyik tesztpilótája elképesztően rossznak nevezte a gép MCAS-rendszerét, és arról beszélt, hogy félrevezette az illetékeseket. Vasárnap a társaság újabb közleményt adott ki arról, hogy vizsgálatot folytatnak az ügyben, és minden információt átadnak a hatóságnak is.

Ennek ellenére kevés pozitívum várhat a vállalatra, amely a holnapi piacnyitás előtt közli harmadik negyedéves tőzsdei gyorsjelentését. A Concorde vezető stratégája szerint a legnagyobb amerikai repülőgépgyártó vállalatnak ez idáig a 737 MAX gyártása volt az egyik legfontosabb készpénztermelő projektje. A gyorsjelentés – leginkább a botrány miatt – akár 20 százaléknál is nagyobb árbevétel-csökkenésről szólhat. A vállalat a tavalyi harmadik negyedévben még 25 milliárd dollár feletti árbevételről adott számot, most 19,56 milliárd dollár a konszenzusos várakozás.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

Boeing 737 MAX légiközlekedés Boeing
Kapcsolódó cikkek