Negatív rekord közelében a forintárfolyam

A múlt héten arra a hírre, hogy július és szeptember között az előzetes éves adatok szerint a várt 4,8 százalék helyett 5 százalékkal nőtt a GDP, csak néhány óráig tudott erősödni a forint az euró ellenében. Hasonló volt a devizapiaci reakció tegnap délelőtt is, amikor a Moody’s közzétette friss, pozitív véleményét. Ezzel szemben az árfolyam általában „ugrik” a nem ténybeli megjegyzésekre vagy véleményekre, például az eurózónához való csatlakozás esélyéről szólókra. Különösen érzékenyen reagál a magyar deviza a döntéshozói nyilatkozatokra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) árfolyamcéljával kapcsolatban, még ha ezek nem is mennek túl az évek óta megszokott frázison, amely szerint az MNB-nek nincs árfolyamcélja. Miért nem árazza be a forint a jó híreket, és várható-e, hogy a jelenlegi gyengülő pályáról letérjen az árfolyam?

A versenytárs devizák közül mostanra a forint vált a legkönnyebben shortolhatóvá, a nullához közelítő, rövid futamidejű forintkamatok az éledező infláció miatt reálértékben még kedvezőbbek. A shortpozíciók azonban nem csak a prompt devizakereskedést fedik le. Az OTP- vagy a Richter-raliban, vagy a forintban kibocsátott államkötvények mozgásában részt venni kívánó külföldi alapkezelők szinte költség nélkül tudnak ezen eszközök árfolyam-emelkedésére spekulálni anélkül, hogy a devizakockázatot is viselniük kellene. Ezt a hipotézist támasztja alá az MNB két statisztikája is, egyrészt a külföldi szereplők kumulált devizapiaci pozíciójáról, másrészt az összesített, forint melletti és elleni pozícióiról. Míg az előbbi folyamatosan épülő shortállományt mutat, az utóbbi a piaci folyamatokat kiegyenlítendő, bizonyos időszakokban nettó vételbe fordul, ilyenkor rövid távon korrigál is az euró-forint kurzus.

Sokkal nehezebb a hosszú távú leértékelődési trendet néhány faktorral magyarázni. A Hold Alapkezelő mellékelt grafikáján az S&P 500 és a forint együttjárása nem oksági kapcsolat, a globális kockázatvállalási étvágy áll mögötte. A 303–330-as mozgástérben a forint már nem klasszikus feltörekvő piaci devizaként viselkedik (amelyet a kockázatvállalási kedv erősödésekor a részvényekkel együtt szoktak venni).

Ha a térségünkben körülnézünk, akkor a román lejjel való együttmozgásra figyelhetünk fel, míg a lengyel zloty és a cseh korona egészen eltérő pályát követ. A két gyengülő devizát a prociklikus gazdaságpolitika köti össze, amely Romániában a külkereskedelmi mérleg romlásával jár. A magyar egyensúlyi helyzet ennél jóval összetettebb, és külön figyelmet érdemel.

A hazai folyó fizetési mérleg többletének eltűnésénél ugyanis sokkal többet nyom a latban az európai és a magyar monetáris politika változásaival kapcsolatos várakozás, mivel a devizapiacok szinte mindig előzetesen, a várakozásokra alapozva áraznak. Ha marad a régió legtámogatóbb monetáris politikája – ahogy azt az MNB tegnapi kamatdöntő ülésének papírformát mutató kommunikációja is valószínűsíti –, akkor a 2020-ban várható újabb lazítás az Európai Központi Bank részéről a devizapiaci logika szerint az eurózónánál nagyobb mozgásteret enged a jegybanknak. Így tehát indokolt a további gyengülő pálya, még ha reálgazdasági faktorok alapján időlegesen alulértékeltség alakul is ki.

Gárgyán Eszter, a Citibank magyarországi vezető elemzője a forint automatikus stabilizátor­ha­tását korábban úgy írta le a Világgazdaságnak, hogy „kisebb, nyitott gazdaságok esetében a rugalmas árfolyamrendszer segítheti a külső sokkokhoz való alkalmazkodást. A jelenlegi helyzetben a forintárfolyam tompíthatja a gyengébb külső keresletet és a magas belföldi bérdinamikából adódó esetleges kedvezőtlen versenyképességi hatásokat”.